2015. február 16., hétfő

Home Sweet Home ~

Sziasztok csipetkék ! Köszönöm a türelmet és a sok biztatást amit tőletek kaptunk az utazás alatt ! Már egy hete érkeztünk és mivel megígértem kezdjük is az elején , elmesélem milyen is volt az út és miket csináltunk ezen a héten. Yang tegnap este indult haza , és még most is úton van. Pénteken buszra szálltunk és fel utaztunk Taipeibe , már reggel elindultunk mivel az út 3-4 óra , és nem szerettünk volna gikszert útközben így nem bíztuk a véletlenre. A gépünk este 19:30-kor indult Hong Kong-ba , előtte még becsekkoltunk , biztosítást kötöttünk , pénzt váltottunk és ettünk a Burger Kingben. Mondanom sem kell hogy mire oda jutottunk hogy indul a gép , már fáradtak voltunk mivel egész nap talpon voltunk , és még nem történt semmi ! :D A Taipei reptéren fotóztam nektek az Eva Air Hello Kitty-s becsekkoló pultját . 


Mi pont nem ilyen gépet kaptunk , de végül is az a lényeg hogy egyben Hong Kong-ba értünk.


Tipikus Ázsia :D 

 

Apró dundi gépecskék , amit az ajándékboltban lehetett megvenni , persze horror áron , de nagyon édesek voltak :) 


A Taipei-i reptéren minden Gate " ahol az ember a beszállásra várakozik , más és más design-al volt kialakítva , ez a kis posta / levél dekoráció nagyon tetszett ..a háttérben az ablakok kerete is olyan mint a borítékok széle OuO 


Miután ezeket megnéztük és elintéztünk mindent , ettünk , ott ahol egy éve mikor hazajöttem. 


A várakozás nem is volt rossz , sokkal rosszabb volt mikor ténylegesen eljutottunk a felszállásig. 


Mikor megláttam a gép ajtaját ahol be kell szállni , nagyon nem akaródzott...Mivel előtte való napokban történt a Taipei baleset és ez a sokadik volt egy év alatt...és mert amúgy is ki nem állhatom a repülést , így fantasztikus volt. :) 


A rövidebb szakasztól nagyon tartottam mert hosszú idő óta ez volt az első" repülés , és a Hong Kong-i reptér nehezen repülhető mivel egyik  oldalról hegyek , a másikról pedig tenger  övezi. A kifutópálya is a tengerbe nyúlik ....ezt sötétben..nekem nagyon félelmetes volt. A kisebb gépek amik 1-2-3 órás távokra repülnek sokkal jobban rázkódnak mint a nagy gépek amik a tengeren túli utakra mennek. 1,5 óra múlva ereszkedni kezdtünk ..sötét volt és hatalmas köd , amikor is alattunk fényeket vettem észre amik bevilágították a ködöt...aztán megláttam egy tisztább foltnál hogy hatalmas halászhajók úsznak alattunk kivilágítva a ködös éjszakában ..szerintem alig 20-30 méterrel voltak csak alattunk , nagyon bizarr élmény volt..aztán mondtam egy gyors imát , és tökéletesen földet értünk , a pilóta nagyon szépen és finoman tette le a gépet ..!! Köszönöm Istenem ! Abban a pillanatban hogy földet értünk visszatért az életkedvem és mintha nem is izgultam volna mert újra a földön voltunk :))

 

Hong Kong már nagyobb reptér volt és már fáradtak is voltunk..megkerestük a beszálló kapunkat és leültünk .. néztük a fel és le szálló gépeket ..volt wifi így írtam haza hogy már várunk a nagy gépre. Ekkor sikerült skype-on beszélni anyukámmal és a húgommal akik megnyugtattak kicsit és jobban éreztem magam :) Így beszálltunk a nagy gépre és Törökországig meg sem álltunk . Onnan reggel már csak egy 2 órás út állt előttünk és végre végre leszálltunk Magyarországon :D

Én elmentem a csomagokért mert Yangot a vámon faggatták " aztán végre kimentünk és 6 hónap után újra találkozhattam a családommal :3 
Nagyon megkönnyebbültem hogy végre itt vagyunk. Aznap nagyon szép idő volt , viszont hideg -2 C. Ami Yangnak nagy meglepetés okozott mert szerinte " ha süt a nap hideg nem lehet :D " Hazaérve kibontottuk a csomagokat és átadtuk az ajándékokat amiknek nagy sikere volt . 


HÉTVÉGE 

Este egy kerti sütögetésre volt meghívva a család , és Yang rögtön ízelítőt kapott a magyar virtusból és a szalonnás zsíros kenyérből no meg a forralt borból , amit kifejezetten élvezett ! Ugyan fáradtak voltunk de jó hogy kibírtuk estig . Másnap pihentünk kicsit és csak vásárolni mentünk , ekkor elkezdett esni a hó ami Yangnak hatalmas meglepetést és örömet okozott :3 

HÉTFŐ

Hétfőn  elmentünk a New York Caféba ami nekem is nagy élmény volt , tényleg nagyon szép belűről , de azért vannak árak. Aztán megnéztük a nyugati pályaudvart majd este korcsolyázni mentünk ~ 
Hatalmas meglepetésünkre Yang hihetetlen gyorsan ráérzett a lényegére és minden esés és nehézség nélkül köröztünk a műjégpályán :)) Ittunk forrócsokit , majd felkocsikáztunk a Citadellához .


Belűről OuO 


Én a szálloda várójában is elaludtam volna , olyan szép :D


Az esti korizás , és a kávézó .

 

Hősök tere , a korizás után OuO Este nagyon szép a város ez vitathatatlan. 


Reggel a nyugatinál pizzáztunk OUO és az első hóó ! 


KEDD 

Kedden a pihenés mellett döntöttük és itthon filmeztünk, ettünk főztünk , este lementünk a TESCO-ba apróságokat venni a kislányoknak .

SZERDA

Szerdán az évfordulós meglepire került sor. A MaldivThai masszás szalonba mentünk és fantasztikusan éreztük egymást , hatalmas meglepetés lett és örültem hogy ilyen sokáig magamban tudtam tartani OuO A szalonban nagyon kedvesek voltak , a környezet nagyon szép tiszta és igényes volt , a masszás és a kezelés kifogástalan volt. 30 perces gyertyafényes csokifürdőt és 60 perces csokis masszást tartalmazott a csomag , aminek nem csak relaxáló és romantikus hatása volt , de az illata is isteni.  Itt találjátok azt oldalt : http://www.maldivthai.hu/hu/

Ezúton is köszönjük a csodálatos élményt . 
:) 



Ezután a vásárcsarnokba mentünk , ettünk egy jó kis fánkot és vettünk ezt az ( szuvenír ) 
Este pedig a legeslegjobb görög étteremben ettünk ( ha tehetitek látogassatok el , jobb mint görögben ) : http://www.taverna-dionysos.hu/



Fantasztikus csirkés leves :)




Yangnak ez volt az első találkozása a görög kajcival , szóval valami hagyományosat választottunk és nagyon bejött neki OuO Ki tud ellenállni egy ilyen finom falatnak .


Tintahal karikácskák OuO 



Tényleg minden isteni finom volt 

 


 Beleillik a környezetbe OuO 

 

CSÜTÖRTÖK 

Csütörtökön a Húgom és a nagypapám társaságában elmentünk a Campónába hogy " halat is lásson " az egy hét alatt míg itt van. 2 éve az állatkertben már jártunk , és most hideg is lett volna így emellett döntöttem , és Yang is élvezte főleg a rájasimogatást OuO 


 Itt sokat videóztam amit igyekszem gyorsan megszerkeszteni , nagyon jól érzetük magunkat , és tudom ajánlani mindenkinek , barátokkal családdal jó kis időtöltés .
OuO 


Cápa Pu ~



Ide most beteszek jóó sok képet .
OuO

 


 A halacskák annyira szépek és színesek voltak .









A kedvenc részem a cápás rész ahol át lehet sétálni az alagúton , a szobámban eltudnék fogadni egy ilyen medencét.



 

Gömböc O3O


 PÉNTEK

Pénteken Visegrádon és Esztergomban jártunk , szánkóztunk és a Bazilikát látogattuk meg OuO
Az első szánkózás nagy sikert aratott ~ Szerencsére volt egy kis hó , és a nap is sütött így tudtuk élvezni a szánkózást OuO

 

Dunakanyar


 Az Esztergomi Bazilikában letudtunk menni a katakombákba , ami nagyon varázsos számomra mivel oda vagyok a középkori történetekért , nagyon érdekel a történelemnek ez a korszaka .


Kupola szelfi :d


Este csokis málnás epres piskóta volt OuO yummy 


Kell a kalória télen :3



SZOMBAT 

Szombaton az IKEA-ban vásároltunk ezt az a kinti lakásba ..Taiwanon is van IKEA de csak 3 városban és nagyon drága , így pár apróságot itt vettünk meg OuO a nap elejét pihizéssel töltöttük.

VASÁRNAP

Tegnap volt az utolsó nap hogy Yang itt volt ..a gép este ment Isztambul-ba  onnan Koreába ahova most ért oda . Hálaistennek minden rendben már hamar otthon lesz. OuO Mielőtt kimentünk Ferihegyre még ellátogattunk a Vintage Garden-be egy búcsú vacsira .



 


Ezt nem hagyhattuk ki :D
Ott vagyunk a világ minden pontján .


A dekoráció nagyon cuki volt , Valentin napi OuO





Innen a reptérre mentünk ahol becsekkoltunk , feladtuk a csomagot , ittunk egy utolsót majd elbúcsúztunk..
Sajnos ilyen kevés időre tudtunk csak jönni , Yangnak csak 1 hete volt. Nagyon élvezte és furcsa érzés volt elengedni , de nem volt olyan rossz mint évekkel ezelőtt , mert egy másfél hét múlva újra láthatom OuO 
Most sok dolgom lesz mert a nyelvvizsga amit le kell tennem az utazásom előtti nap van 25.-én , így tanulni is kell meg a családdal lenni , meg barátokkal találkozni meg az ösztöndíjas papírmunka szóval huhu....el fog repülni ~ Remélem élveztétek ezt a beszámolót kicsit hosszú lett a videókkal meg igyekszem .OuO 


Yang sikeresen megérkezett Koreába , most a reptéren várja a Taiwani gépet OuO Mostmár reméljük minden rendben lesz <3 Chu Chu csipetek ^^

2015. február 2., hétfő

Meghalt a gépem :3 ohh mégsem !


Sziasztok husik a mai bejegyzést rövidre fogom ugyanis a laptopon beadta a kulcsot , csak idő kérdése volt mivel az előző javításnál mondták hogy olyan 180 napig fogja bírni , hát ezek szerint ez ma volt :D pont mikor leülnék bejegyzést írni .... Először is szeretném megköszönni a türelmeteket , ma sikeresen letettem az utolsó részét is a vizsgáimnak és minden nagyon jól ment :) ma meg is nézhettem a tegnapi prezentációm eredményét 92% lett , a többiről pontos adatot csak holnap tudok majd meg :)) így telefonról kicsit nehéz pötyögtetni a betűket ezért ez csak egy mini helyzet jelentés lesz , de ígérem a következő napokról részletesen a facebook oldalon olvashattok majd apró mozzanatokat , mivel péntek már a nyakunkon van !!!! Hétvégén óriási bevásárlást tartottunk hogy legyen mit vinni az otthoniaknak , nyalànkságok meg mütyűrök minden mennyiségben ( ezt majd mindenféle képen láthatjátok , mármint amiket vettünk de mivel a gépen voltak a képek megvagyok lőve )  
Amit már az oldalon is láthattatok pár apróság amit magamnak vettem Ouo ...


 Jaj de rossz annyi mindenről akartam írni előző héten volt a 4.-ik évfordulónk , voltunk vacsorázni meg sütizni is , de az igazi ajándék az utazás , és egy meglepi is lesz Yangnak , de ha már otthon leszünk ott lesz otthoni gépem , és ezt mindenféle képen megírom majd , valamint mondtam hogy csinálok majd vlogot a hazaútról is :3 már nagyon izgulok a péntek miatt , majdnem kész vagyunk a bepakolással , már csak pár dolog kell ...2 nap az utazásig ! Ahonnan tudok majd posztolok képet hogy épp hol járunk , mert jó hosszú lesz az út , a gépen meg nincs wifi , de igyekszem ...Szombat reggel 8:45 kor érünk Ferihegyre ..szóval elnézést de mire odajutottam hogy írjak megpurcant a gépem :3 szorítsatok hogy minden rendben legyen a hazaúton , és otthonról majd jelentkezünk bejegyzéssel , addig is a facebook-on tudjátok követni az eseményeket....Na ahogy befejeztem , életre kelt a gép OmO " ?!!


~SZÓVAL MIVEL ÉSZHEZ TÉRT A GÉP FOLYTATOM AKKOR ~

27.-én volt a 4 éves évfordulónk amit azelőtt párnappal egy vacsival ünnepeltünk ~ Yang választott egy nagyon cuki helyet aminek Oasis volt a neve , az ételek nagyon finomak voltak , és az árak is emberiek , valamint a hangulat is nagyon jó volt. Vacsora alatt jókat beszélgettünk , és volt egy nagyon édes kutyus is , ami az étterem kutyája , és állandóan hozzám jött simogatásért..Golden Retriver volt és a kis frizurája olyanra volt nyírva mint ha oroszlán lenne ::D 

Az étterem OuO 


A levessel át lettem verve , ugyanis a kombo menüknél : ital , étel desszert ) a levesről nem írják hogy micsoda..mikor megkaptuk , illatra is és kinézetre is olyan tökös " beütése volt és az íze is olyan tök krémleveses volt...de valami még sem stimmelt és nem tudtam megmondani mi az , egyáltalán nem volt rossz csak nem az a hagyományos sütőtök íz ....meg voltak benne ilyen kis pirosas fehéres csíkocskák...azokat szerencsére kikerültem ..mivel később megtudtam hogy ez is valami herkentyűs étek , és Yang csak annyit kérdezgetett hogy ~ Ok a leves ? Milyen ? Megtudod enni ? ...hát szép :D



 

Yang természetesen tengeri herkentyűs , sajtos ráolvasztós bigyót rendelt amit nagy élvezettel ecsetelt , nagyon ízlett neki mivel nagyon sokfajta különböző " tengeri " dolog volt a ebben fogásban.


Én pedig egy nagyon finom és könnyű pizza" kenyérkét választottam ..tudjátok van az az érzés amikor tökéletesen érzed magad az elfogyasztott mennyiségtől se több , se kevesebb nem kell ..pont jó! Na ezután a vacsi után pont így éreztem magam , tökéletesen. 



A desszert is nagyon finom volt , valami mézes zselé , tejszínes mártással ~ és a kutyus aki állandóan jött kunyerálni :) 


Szóval az egész este szuper volt , és nagyon jó hangulatban telt ..
:) <3 



 Majd a második" ünneplés ami 27.-én tehát tényleg aznap volt azt egy sütizéssel ünnepeltünk~ a cukrászda ahova mentünk nem olyan olcsó , de már sokszor elsuhantunk mellette mivel nincs messze az én lakásomtól ezért végül emellett döntöttünk. A hely nagyon kis hangulatos , bár aznap este elég sokan voltak. 


Én egy Berry-s ( bogyós keverék , sütit választottam ) amiben végül egy fél eper volt ...a képen meg mindenféle szeder , eper , meg áfonya volt feltüntetve , no mindegy..  O3o" Meg egy barackos Oolong teát ami nagyon fini volt ..Yang egy mangós sajttortát választott , British Style Milk Tea-vel. összességében minden nagyon finom volt .. 


Agancs csillár OuO



Ez igazából csak tényleg egy gyors kis szösszenet volt, jelképesen hogy tényleg aznap vagyunk 4 éve együtt , de ahogy bekaptuk a sütit és megiszogattuk az üdítőt már mentünk is haza :) 
Yangnak lesz egy meglepetése majd otthon Magyarországon ..mivel Karácsonykor nagyon kitette szívét lelkét a karácsonyi meglepetés vacsorával , most én is meglepem , mivel ő csak azt tudja, meg mindig azt mondtuk hogy az utazás most egy nagy ajándék kicsit kikapcsolódunk ...Viszont én meglepem egy páros masszázzsal , mivel állandóan panaszkodik hogy itt fáj ott fáj , és ez tényleg egy relaxálós páros kisimulós dolog aminek szerintem nagyon fog örülni. 1 órás csokis masszás , és 20 perc csokis gránátalmás relaxáló fürdő ..O3O 


Mindez előző héten történt , előző előtti hétvégén , ( a vacsora utáni hétvégén )nem csináltunk túl sok mindent , nekem már akkor készülnöm kellett a vizsgákra , örültem egy kis semmittevésnek.
Reggel a Family Markt-ban reggelizünk...
Én valami sajtkrémes kenyérféleséget ettem , meg az egyik kedvenc tejes italomat ittam ami a papaya milk ..Yang anyukája istenien csinálja az eredetit ( a most múlt hétvégén anyukája nem volt otthon de mi is megpróbáltuk és finom lett :) 


Kicsit kiszabadultunk a levegőre és egy fél délutánt a hegyekben lévő parkban töltöttünk , ahová még nyáron kirándultunk egyszer ( olvashattatok róla korábbi bejegyzésekben ) 
Itt nagy részt egy hintaágyban ringatóztunk , vettünk pár nasit a kis éjszakai piacon " ( Taiwan-on minden látványossághoz , kitelepül egy mini piac" ahol mindenféle ennivalót meg innivalót lehet kapni ) Itt fotóztam ezt a gofri-s autót ami Rilakkuma macis OuO kívül belül az volt.


OuO  " itt Taiwanon mindenki lala xiong "-nak hívja = lazy bear.



És a híd...ahogy láthatjátok itt már bőven tavasz van mintsem tél , bár az esték hűvösek és a szél is többet fúj , már vannak fák amik teljesen virágba borultak , és nemsokára cseresznye virágzás is lesz , ami ugyan japánban a leghíresebb , de itt Taiwanon is van..mire vissza jövök február végén valószínűleg már nagyon sok szép fát lehet virágozni látni. 



 Most hétvégén , hatalmas bevásárlást tartottunk hogy mindenkinek mindenfélét megvegyünk , barátok , család , stb .. Ez tényleg egész naposra sikeredett , és hát nem csináltam képeket mert idő szűkében is voltunk meg fáradtak is , csak végezni szerettünk volna..az ajándékokat mégsem most mutatnám meg ha nem gond ( meg fogom mutatni ) csak nem szeretném hogy az otthoniak lássák :)) 
Aztán másnap bőröndöt pakoltunk amit kb 90%-ig be is fejeztünk..no meg persze a tanulás , egész hétvégén szívtam magamba a tudást és most véégre vééége a stresszes időszaknak ..picit pihizhetek..

Íme a bőröndök az a két zacskó ajándék meg már egy benne is van a bőröndökben ..vettem egy nagyon cuki passport case-t mert az útlevelem nagyon elkoszolódott és amúgy is ez sokkal praktikusabb , kézre is gumizható hogy az ember el ne hagyja valahol a nagy sietségben.


Meg egy UGG-ot az utazásra mivel itt nincsenek zárt cipőim ( nem szükséges mert mindig nagyon meleg van ) viszont ha abban utazom mire hazaérünk jó nagyot fog változni az időjárás..Magyarországon most nagyon hideg van Taiwanhoz képest.. ez puha meleg , a repülőn könnyen föl le vehető ..szóval erre esett a választás ...kenyér cipő én úgy hívom ezeket a cipőket ..ne kérdezzétek.


Na végtére csak megszületett ez a bejegyzés , feltámadt a gépem . Köszönöm hogy olvastátok , és hogy szurkoltatok nekem a vizsgák alatt , tényleg nagyon jólesett ^^ És ahogy a bejegyzés legelején írtam ebben a pár napban a facebook-on tudok nyomon követni minket , Magyarországról meg írni fogok , meg a vlogot igyekszem gyorsan feltenni . Szurkoljatok hogy az utunkon is minden simán és zökkenőmentesen menjen ^^ Puszi csipetek ~ Találkozunk Magyarországon ! 





2015. január 18., vasárnap

Bowling és Naruto

Sziasztok csipetek ! :) A hétvége elég mozgalmasan telt , mivel mindkét nap csináltunk programot. Pénteken Yang átjött és vacsorára dumplingot ettünk egy közeli helyen. Ezután bementünk az élszakai piacra hogy körbenézzünk ( Yangnak keresünk bakancsot , amit esetlegesen fel tud venni ha hazautazunk ) Persze én is nézelődtem , és találtam magamnak olyan kis fülbevalót amilyet már régóta kerestem , valamint egy sálat amivel már évek óta szemezek de sosem vettem eddig. Aztán nassoltunk egy kicsit miközben tovább nézelődtünk , és mivel eprek vettek körül mi mást ehettem volna mint a kedvencemet a cukormázas karamellizást epret Qu Q Ezután tovább folytattuk a bakancs utáni kutatást , de nem volt eredményes , legalább is abban a pár boltban ahol jártunk kinézetre bakancsot árultak , olyat amilyet kerestünk de a talpa nagyon vékony volt szóval a funkcióját nem tudta volna ellátni így még kutatunk. 


 Az éjszakai piac 


Eprek minden mennyiségben 
OwO


A cukormázas eper , és mini paradicsomok a bal oldalt.
Olyat még sosem kóstoltam , valahogy az olyan fura OmO cukormázas koktél paradicsom.
Elszaladt velük a ló. :D


Ezek után pihenni tértünk. Másnapra azt terveztük hogy leutazunk Tainan-ba ( megint ) csak most magunktól és megnézzük a Naruto filmek utolsó részét ami Yang szívének oly kedves ( Yang Naruto fan , bár a moziban ez a megállapításom megdőlt de erről majd később :DD ) 
Viszont Yang anyukája írt hogy szombaton ő átutazna az élettársához , a nővérét meg behívták dolgozni így a lányok egyedül lennének.  Szóval Yang kitalálta hogy akkor menjünk közösen Bowling-ozni . Chiayi városban csak egy hely van ahol lehet játszani. Meg reggeliztünk a 7-11-ben ahol beváltottam a vásárlásaim után kapott matricákat egy nagyon cuki bögrére. 


A gyerekeknek persze titok volt így amikor megérkeztünk nagyon megörültek, Kaptunk cipőt saját kis teret ahol játszhatunk , rendeltünk innivalót meg sült krumplit és szórakoztunk :D
Talán egyszer játszottam életemben amikor 10 éves lehettem , de ahhoz képest sok szép találatom lett . A gyerekeknek persze segítettünk de a nagyobbik lány is ráérzett a lényegére , és a végén a kisebbik is egyedül ( lökte ) a golyót :D


A lányok :) Mindenki nagyon élvezte , tényleg rengeteget nevettünk :D
2x10 menetet játszottunk és a végére mindenki jól elfáradt .


Az erőművész :D


Mikor kijátszottuk magunkat elindultunk vásárolni , mivel otthon már nem volt senki , ezért én főztem a vacsit amihez kellett egy két dolog. Krumplipüré volt kaliforniai paprika salival , oregánós oliva olajos csirke mell , és egy jóóó nagy adag bundás kenyér. A lányok már a bevásárló központ felé menet elaludtak :D
 ( ezt apukámnak fotóztam , haha találtam egy Nikon üzletet ! ) 


Otthon mindenki kidőlt a tévé elé , én meg nekiálltam főzni ..viszont krumplipucolás közben a hámozó túlszaladt és bele hámozott az ujjamba OmO ...Ily hősiesen sérülést még nem viseltem , vért és izzadságot nem kímélve dolgoztam tovább ...de aztán úgy kapaszkodtam minden darab krumpliba nehogy megint kicsusszanjon a kezeim közül OuO .. A vacsora végül elkészült és már alig vártuk hogy együnk , gyorsan be is termeltünk mindent. Aztán elmentem lefürödni mert nagyon elfáradtam én is. Yang mondta hogy lehet vissza kéne mennünk hozzám , mert a Tainan-i utazás vasárnapra napolódott , viszont a vonatállomás hozzám közelebb van. Szóval miután Yang is össze szedte magát , és a nővére is hazaért , átjöttünk hozzám aludni. Másnap 9:50 kor indult a vonat , és az út ismét kellemes volt , megint bambultam ki az ablakon , mert a tegnapi események miatt még mindig fáradt voltam kicsit .  A közepesen gyors vonatra vettünk jegyet , így volt időnk reggelit venni az indulásig , és ülőhelyünk is volt a vonaton. 

Várjuk a vonatot :) ( ez meg a sál amit már évek óta kinéztem magamnak :) 


A vonatunk :) 

A vonaton bekaptunk pár falatot , Yang sushi-t evett , nagy tekercseset , én pedig megkóstoltam az epres joghurtot ..amin később vettem észre hogy 1% epertartalommal rendelkezik ...( Yang megnyugtatott hogy szerinte a többi 99% az joghurt vagy víz , biztos nem cukor vagy tartósítószer vagy adalék anyag .. XD )  


Suhanunk Tainan felé , az út nem volt hosszú 10:45 re már ott is voltunk.


Aztán mikor megérkeztünk , az állomástól a moziig sétáltunk , ami nem volt olyan messze.
Szóval mondtam ugye hogy Yang nagy Naruto fan :D elolvasta az összes mangát megnézte az eddigi filmeket stb. Amikor 12 voltam talán akkor jött be a Naruto Magyarországra , és animés korszakom egyik kedvence volt , de mivel nagyon kevést rész adtak le nálunk , ezért a folytonos ismétlések miatt abbahagytam. Pár mangát is megvettem , de aztán kinőttem . Viszont itt ázsiában már 16 éve megy a sorozat , és az összes kötet megvehető , így ha valakinek azt mondod Naruto , az tudja miről beszélsz.  A film természetesen japánul ment , kínai felirattal , de így is érettem a lényeget , és meglepődtem hogy ahhoz képest amit vártam milyen jó volt. Már nagyon régóta nem néztem animét , több mint 4 -5 éve szerintem , de ez igazán tetszett. Ült mellettünk egy fickó olyan 45 körül lehetett , és olyanokat nevetett , meg magyarázott magában" hangosan hogy elgondolkodtam hogy ehhez képest Yangnak még van hova fejlődni ( nem fejlődni :D ) Ezen jót nevettünk a film után , Yang mondta hogy na ez igazi Otaku" ( 0 élet 100% anime) :D 

 

Aztán a mozi után tovább indultunk , hogy kicsit körbenézünk a közeli helyeken.
Nem messze a mozitól volt egy több mint 100 éves bevásárló központ amit egy japán család épített az 1900-as években . Tainan amúgy az egyik legrégebbi város Taiwanon , így sok a spanyolok , és hollandok által épített európai stílusú ház , majd amikor a japánok is Taiwanon székeltek ők is hagytak hátra különböző épületeket. Szóval úgy döntöttünk ezt megnézzük. 



A bejutáshoz sorba kell állni mert ugyan 6 szintes az épület odabent nagyon pici :) 
Sajnos fotózni nem lehet , de képzeljetek el sok sok drága kézműves meg kreatív kis standot , ahol horror összegekért lehet apró ajándékokat venni..nem valami pénztárca barát hely.


Ilyen dolgokat lehet bent kapni , full extrás , díszdobozos tea 15.000 Ft :D
Ez tipikusan az a hely volt ahol egy kulcstartót sem engedhetsz meg magadnak :D


Viszont minden szépen , és igényesen volt csomagolva , és tálalva.
Az épületet a II. világháborúban az amerikaiak bombázták , így bizonyos részeket felújítottak , de a régi kinézetet igyekeztek megtartani.


Ezután egy kis vásárba tévedtünk ahol mindenféle divatüzlet , meg bizsu meg ami szem szájnak ingere megtalálható , voltak kajás standok is, és bár tetszett pár dolog végül itt sem vettünk semmit..és mivel már 4 óra körül járt az idő ideje volt hazaindulni. Az állomáson megvettük a jegyeket , és Yang talált magának egy" sushi take away "boltot az állomáson ahol megvette az ebéd/ vacsoráját.
Ezek után még vártunk kicsit és már jött is a vonat amivel hazamentünk. 


Ugyan sok mindent csináltunk most hétvégén kicsit elfáradtunk  , de nagyon élveztük.
Remélem nektek is jól telt a hétvégétek ~ chu chu husok. OuO