2015. május 19., kedd

Kis hajó a horizonton.

Sziasztok husok , itt vagyok. Tegnap írtuk a szemeszter záró vizsgát , így mikor hazajöttem kicsit pihiztem , nem volt időm írni. Nos mostanában nagyon meleg, van ugyan február óta meleg van , de most igazán ..emiatt sajnos napközben tényleg nem lehet kimerészkedni a házból annyira elviselhetetlen a forróság. Ebből kifolyólag csak délután 5 után tudunk valahova menni , ha nem akarunk meggyulladni :D Előző szombaton nem sok minden történt , tanultam , este filmeztünk , főztem jórészt . Yangéknál van konyha, így kiélhetem magam hétvégente ,hogy olyat eszek amit én szeretnék , ilyenkor persze kettőnkre főzök , és Yang nagyon szereti a magyar " ízeket. Vasárnap délután már nagyon vártam hogy kiszabaduljunk a házból . Yang mondta hogy talált egy szép helyet , oda elmehetünk. Kis motorra pattantunk, és elindultunk a hegyek felé .. általában erre gyakran járunk , de most tovább mentünk mint szoktunk. Mindig mondom, hogy jaj menjünk föl a hegy tetejére , de Yang mindig azt mondja hogy túl messze vannak , most viszont oda igyekeztünk . Nem volt közel a hely olyan 30-40 perc volt mire elértük az " alaptábort " :) Itt egy hatalmas kapu fogadott minket, ami mintha a hegyen feljövőket üdvözölte volna.  Yang később elmondta, hogy ez a hegyi út is az Alishan" vagyis Chiayi legmagasabb hegyéhez vezet , amit régen a bennszülött kereskedők építettek ,hogy kapcsolatot tudjanak teremteni a lent élő városiakkal. Az utat végig motorozva fel nem foghatom milyen nehéz lehetett akkoriban bármit is fel , vagy le juttatni a hegyekből ,és Alishan még nagyon messze volt onnan ahova mi igyekeztünk.


A kapun áthaladva , egy parkolórész volt látható , kis éjszakai piaccal. És ahol ugyebár van éjszakai piac ott van látnivaló is :D Azonban ezek azok a helyek ahova egy turista sajnos sosem jut el.
A parkoló felett jobban megnézve , egy templom tűnt elő ..( micsoda meglepetés :D ) aki itt jár az minden sarkon találhat egyet , de itt volt még más is!
Ezért leparkoltuk a pici scoo-t" hogy jobban körbenézhessünk.

A kis piac


 A parkoló

 

tigris sárkány kutya oroszlán , szobor hátúról :D
( sosem tudom behatárolni ezt a lényt :D ) 


Innen kicsit lépcsőztünk , hogy megpillanthassuk a fák között megbújó 20-30 méteres istennő 
szobrát.


Hatalmas nagy volt, és az előtte lévő kis téren furcsábbnál furcsább mozdulatokat, és hangokat kiadó emberek keringtek körbe körbe , és fel alá . Kérdeztem Yangot, hogy mi zajlik itten , mert kicsit félelmetes volt a látvány. Állítólag az érzékenyebb emberek megérzik az istennő erejét , és ez készteti őket ezekre a furcsa dolgokra, magyarul valamiféle hipnózisba esnek. Volt egy nő aki szabályos mozdulatokkal fordult mindig körbe , csukva volt a szeme és nem beszélt , de a szemhéján lehetett látni hogy a szeme mozog ide oda . Aztán volt egy férfi aki kántált valami ritmust , egy másik nő a földön fekve a karjaival , mintha súrolta volta padlót ..igen bizarr látvány volt. Mind e mellé a kabócák olyan aláfestőzenét játszottak, hogy szó szerint azt hittem megsüketülök , nem tudtam ,hogy az állatok is tudnak ilyen zajt csapni nem csak az ember.


Kicsit feljebb gyalogoltunk.


Innen szépen rá lehetett látni a majdnem 300 éves templom tetejére is.


Ide igyekeztünk , és a kis ösvényen találtunk pár kivágott bambuszt.
Mondjuk ez nem túl érdekes..nem tudom miért fotóztam le. O.O


Már a nap is lemenőben volt , és nagyon lógott az eső lába, de szerettük volna megnézni kicsit , milyen is belűről.
Yang mondta a múltkor , hogy nektek már biztos elegetek van ,hogy az oldalon mindig csak templomok fényképeit láthatjátok , és biztos azt hiszitek valami vallási buzgó vagyok , pedig csak annyi , hogy tényleg nincs olyan hely ahol ne lenne egy. :D 


A tetők és a beltér díszítései mindig lenyűgöznek annyira díszesek , és színesek. 


 És az arany festékkel sem spórolnak soha .


Hatalmas orchideák . Taiwanon a trópusi éghajlat miatt ezek hatalmasra nőnek , sőt van egy pici sziget Taiwan keleti oldalán a csendes óceánon, amit orchidea szigetnek hívnak.

 


Lila szépség. :)


És a pici részletek itt-ott.


Yang mondta ,hogy ez volt az előétel " jöhet a főfogás " és mivel felfelé igyekeztünk a hegyen , gyorsan kellett tovább menni, mert ha lemegy a nap mielőtt vissza érünk , az nagyon veszélyes a kivilágítatlan szerpentines utakon a dzsungel kellős közepén , így vissza suhantunk a pici sco-hoz és haladtunk tovább. 


Messze volt még a cél.


Útközben találtunk egy licsi , ültetvényt ! Hamarosan itt a szezonja ! Yeey 


Aki esetleg nem tudná mi is az, itt egy kép már érett formájában , néha otthon is bele lehet szaladni , és aki még nem próbálta , próbálja ki mert isteni finom . 
Nagy magja van a husija pedig isteni lédús és édes.


Haladva felfelé egyre hihetetlenebb látvány tárult a szemünk elé , mintha csak repültünk volna , a horizont kezdett görbülni, és a távolban látszott a naplemente. Már rég nem éreztem magam ilyen nyugodtnak , az elmúlt hetek hónapok , nagyon nehezek voltak , és kissé megviseltek. Most viszont úgy éreztem, hogy feltöltődök , szívtam be a friss meleg nyári levegőt , és valahol a távolból eső szagot hozott a szél. 


Aztán végül elértük a célunkat , ami még annál is szebb volt mint ahogy azt képzeltem , a képek sajnos nem adják vissza milyen gyönyörű is volt minden.
Ehhez a kilátóhoz jöttünk.


Panoráma( ezt a képet készítettem először) itt még világos volt , majd hirtelen bukott le a nap.
Míg nálunk Magyarországon a nyári nap nagyon későn és lassan megy le , itt az egyenlítőhöz közel , télen is és nyáron is ugyan akkor kb 6-7 órakor , és igen gyorsan. Mikor Balin voltunk még 2013-ban egyik percről a másikra eltűnt a nap , az még közelebb van az egyenlítőhöz mint Taiwan.



 A horizonton egy nagyon fényes narancssárgás arany csík húzódott végig. A távolban volt egy pont ami annyira fényes volt, hogy megkérdeztem Yang-ot , hogy az a tenger vajon ? De mivel az majdnem 250 km innen , ezért azt mondta hogy kizárt, hogy olyan messzire ellátunk , majd egy fotó segítségével meggyőztem hogy tényleg a tenger ! :D Hihetetlen szép volt.


Nem tudom milyen magasan lehettünk ,és nem tudom mennyire látjátok a képen , de rendesen görbült a föld széle" :) 


És íme a 250 km távolságból készült kép a tengerről , a bal oldalon a naplementében egy halászhajó látható. :) 


Ahogy megnéztük ezt a csodaszép naplementét , már a homályban , elindultunk vissza , hogy leérjünk a hegyről. Nagyon szép nap volt , és végre jól tudtam érezni magam. Sok dolog nem úgy alakult ahogy terveztem , de végső soron minden rendben , és az elkövetkezendő évben is olvashattok , a kalandjainkról , mivel maradok :) Remélem tetszett husik , chu chu ~ Jaj és mivel letettem a vizsgáimat most egy hetes szünetem következik . Nyár hát itt vagy. 



2015. május 11., hétfő

Hegyek völgyek , megyek , megyek...

Sziasztok csipetkék. Huh ~ hosszú idő után ez volt az első hétvégém ami nyugodtan telt . Nem csináltunk semmi különöset mert , alig vártam hogy lecsillapodjanak a dolog , és levegőhöz jussak. A hétvégén Yang nagymamája ideutazott Taipeiből ( ott lakik ) hogy meglátogassa a családot . Így természetesen sor került a bemutatásomra is . Hétvégén volt anyák napja itt Taiwanon , és ezt egy kis vacsival ünnepeltük. Yang nagymamája buddhista , és vegetáriánus , így olyan éttermet kellett keresni ami vega. Megmondom elsőre megijedtem , mert a Taiwani zöldséges ételek ...hát mondjuk úgy hogy nem európai gyomornak való :D De nagy meglepetésemre , volt sült krumpli , és saláta , meg kukorica leves , szóval én ezzel a hármassal el is voltam. A vacsora előtt kicsit izgultam , mert Yang családjának szerencsére semmi kifogása nem volt hogy Európai vagyok , de az idősebb generációnál sosem lehet ezt tudni ..Szerencsére minden jól ment a nagymama nagyon kedves volt , és igazán érdeklődő. Ugyan az én anyukám otthon van , így őt csak netes úton tudtam megköszönteni , itt vettem 3 szál virágot , Yang anyukájának , nővérének , és a nagymamának , hogy megköszönjem hogy itt ők vigyáznak rám. A sült krumplit nem fotóztam le , mert nem túl érdekes , viszont a rózsatea amit ittam nagyon finom volt , még egy igazi szárított rózsa is volt a tetején .

Yang ilyen zöldséges Hot-Pot ot rendelt , aminek jó volt az illata.



Az én salátám tetején volt valami bizarr átlátszó dolog amivel nem szimpatizáltam nagyon , de a többi része nagyon jó volt , főleg hogy adtak hozzá egy mártogatós krémet , ami szerintem földimogyoró ( abban bizti vagyok ) és majonéz szerűség lehetett .


Vacsi után , mi még mentünk egy kört majd vissza indultunk az én házamhoz. 
Esti templom. 


Másnap nem siettük el a felkelést , és az új kedvenc helyünkön ettünk , a kis Brunch éteremben itt az utcámban. Ha későn kelsz , de még korán van az ebédhez , ez tökéletes hely.

Szójatej , és tejes tea.


Ezt Yang ette , :D 2 órával később képes volt ebédet is enni :D 


Én valami édesre vágytam , és rátaláltam erre...elsőre bundás kenyérnek tűnik , és valószínűleg az is , valami alfaja , mert erre méz van csurgatva , és meg van szórva borcukorral ..
És ami a durva ,  hogy Taiwanon a virsli is édes ( amitől falra tudok mászni ) becsüljétek a jó kis otthoni virslit .



Aztán elmentünk hajat vágatni Yangnak , én egy kicsit nézelődtem az éjszakai piacon ( reggel :D ) 
Majd pihi és irány Yangékhoz.
Kicsit kiakartunk még menni este felé , így motorra pattantunk és irány a messzeség. 
A legjobb dolog a kismotorozásban , hogy mindegy hova mész akkor is nagy élmény , csodaszép helyeken suhanni.


Csak mentünk  és mentünk , egyre messzebb még a város széli településektől is , csak a hegyek felé.
nem tudom miért de én abszolút hegyes típus vagyok ..szeretem a tengert is de a hegyek közelében érzem magam nagyon jól , olyan szépek , és hatalmasak , nem tudom mi az ami annyira megfog benne , de ha hegyes tájat láthatok , mindig gyönyörködnöm kell.


A hétvégén egy tájfun haladt el mellettünk , és bár nem érintette a szigetet , minden felhős volt , és a levegő is elviselhetőre hűlt . ( előtte való napokban olyan 36-8 fokok voltak )

Rueili falu , az isten háta mögött ..ahogy a kis utcákon pöfögtünk , hihetetlen volt látni hogy emberek hol élnek , ezt nem úgy értem hogy sajnálom őket , mert az összevissza tákolt bádogházak kilátás is olyan mint az 5 csillagos szállodából ...csodaszép óriási hegyeket látnak , dzsungelt , minden nap.


Találtunk egy kis hegyi általános iskolát , ahonnan a kilátás tényleg eszméletlen szép volt .
Ezek a gyerekek ezt látják minden nap..
Ki irigykedik ? kezeket fel .. én igen :D


a képek sajnos alig adják vissza a hangulatot , hihetetlen csönd van , jó levegő , madarak és kabócák ezrei ciripelnek . és csicseregnek.


Kicsit tovább haladtunk még a csúcs felé , de itt már lógott az eső lába , és az ilyen hegyi utak esőben majdhogynem járhatatlanok , és elég veszélyesek , így inkább elindultunk lassan visszafelé.



A hegyről lefele jövet értük a naplementét , ami nagyon szép volt , olyan délután 3 körül indultunk el Yangéktól és este 7-re estünk haza , jól elcsatangoltunk OuO 



A háttérben a kis domb mögött ment le a nap ..itt éppen valahol a dzsungel közepén vagyunk :D




Miután haza értünk már csak vacsira volt energiánk , majd irány aludni. 
Másnap tanultam , mert változatlanul van suli , és ráadásul a szemeszter végén vagyunk , ma írtuk az utolsó dolit , szerdán beszélős prezentáció , csütörtökön szintén , jövő hétfőn pedig szemeszter záró nagy vizsga. Huh ~ a szülinapomra , 20.-ára már szabad vagyok , és élvezem az egy hetes szünetemet. Most épp egy kis könyvecskén töröm a fejem , de ezt majd később OuO 

Másnap este még vacsiztunk egyet a városban , egy cuki kis úttörő" éttermet találtunk. 


pici scooo 


Tudtátok hogy Taiwanon az instant noodle , egy komplett éttermi fogás ? Íme , sült instant tészta , pont olyan mint amit a boltban lehet kapni , előtted készítik , csak fel van turbózva , és persze nem 30 Ft. :) 


 Yumm..


Ez járt a tésztákhoz , van rajta ez az , fürj tojás , káposzta , főtt karalábé stb.


És a végére hagytam a legfinomabbat , Mochit ...na jó viccelek. Remélem jövő hétvégén eljutunk valahová , mondjuk másik városba , de majd meglátjuk mennyi időnk lesz :)) Mostanra ennyi lenne .
Puszi Husik , nemsokára jelentkezem , már túl a szemeszter záró vizsgán , chu chu <3 




2015. május 4., hétfő

Töretlenül előre OuO

Sziasztok csipetek ! Már nagyon hiányoltalak benneteket ebben az elmúlt három hétben ami nem volt semmi ! Köszönöm nektek a sok biztatást és kedves szót amit tőletek kaptam ,

minden egyes kis komment hihetetlenül jólesett. Mint tudjátok először az ösztöndíjas interjún voltam túl , majd a nyelvvizsga várt rám. Nagyon féltem mert az elején úgy volt hogy ezen múlik minden , ettől függ a következő ösztöndíjam , de mint kiderült nem feltétlen. Szóval ugyan egy csatát elveszettem de a háborút még nem ! Remélem most már elhiszitek hogy én is csak emberből vagyok mint ti. Esünk kelünk ez a lényeg. A dolog ott dől el hogy eldöntjük magunkban fel akarunk-e kelni. Járni is így tanultunk miért lenne ez más. Persze amikor kicsik vagyunk nem vesszük fel a kudarcokat , így felállni is könnyebb. Amit felnőtt fejjel meg kell tanulnunk az, hogy ha egy ajtó bezárul , valahol  nyílik egy új . Az interjún boldog voltam , és nem féltem , csak az járt a fejemben hogy amit csinálok az jó , és élvezem. Péntek este is próbáltam magam nyugtatgatni ,hogy minden sikerülni fog , aludni egy percet sem aludtam aznap , reggel pedig ugyan jó lábbal keltem , de túlságosan izgultam. A vizsga előtt már levegőt is alig kaptam , ami nekem is furcsa volt mivel stressz helyzetekben általában jól teljesítek. Most viszont túl sok mindent éreztem a vállamon , és túl nagy volt a nyomás. Mindezek ellenére megpróbáltam. Ezt a szintű vizsgát 2-3 év tanulás után ajánlják , én eddig csak 8 hónapot tanultam , és persze ez nem azt jelenti ,hogy nem lehet megcsinálni , de nagyon nehéz. Én a hallgatós részről és az olvasósról is csak 4-4 ponttal maradtam le ami olyan 92%-os eredmény. Persze összetörtem mikor láttam hogy nem mentem át , ezt nem tagadom. Mielőtt bementem Yang annyit mondott hogy ez egy út , és még van sok sok ...csak meg kell keresni őket ha ez nem jön össze. Mikor kijöttem a teremből elveszve éreztem magam mert nem tudtam hogy most akkor mi is lesz velem , és hogy mit is jelent ez az egész , mik a következmények ? Nem merülök bele a részletek kifejtésébe , hogy hogyan derült ki ,hogy nincs itt a világ vége mert nagyon hosszú és bonyolult. A lényeg hogy még izguljunk hogy az ösztöndíj meglegyen , és az iskola kiadja a befogadó levelet , és onnantól semmi gond. :) Amit most tanultam hogy megijedni nem jó dolog , ugyanis amíg nem tudjuk elfogadni jelen helyzetünket , nem is tudunk tovább menni , remélem, és hiszem ,hogy ilyenkor az élet tesztel minket , és ha igenis elakarunk érni a céljainkig , akkor újra neki vágunk az út keresésének .. ha nem , akkor pedig meg sem érdemeljük , hogy eljussunk odáig. Nem az a baj ha valami nem sikerül , hanem ha meg sem próbáljuk helyrehozni. Persze hogy izgulok , még most is , mert nem szeretnék "hazamenni" ( tudjátok hogy értem ) , hanem szeretnék a végére jutni annak amit elkezdtem , és neki vágni a 4 évnek , itt a világ másik csücskén. Fontos megjegyezni ..talán a legfontosabb , egyedül bármit elérhetsz , de ha van egy családod aki mindenben támogat , még annál is többet. Szóval most várunk , papírokat intézünk , és nagyon remélem hogy hamarosan minden kitisztul és újra stressz mentes lesz. Köszönöm a türelmeteket , most már igyekszem itt lenni , de persze folyamatosan végzem iskolai teendőimet is. Jövő hétfőn megírjuk az utolsó kis tesztet 2 leckéből , majd a final prezentáció , ( beszélős ) és aztán a szemeszter záró vizsga...van még dolog bőven de most már vagyok. 


De ugye azért szabadidő is kell , így vasárnap hogy kicsit kiszellőzzön a fejem , Yang elvitt egy kis robogó túrára. Kivételesen most fordított felállásban mentünk , ugyanis Yang fotózott nektek , én pedig vezettem a kicsi sco"-t ( robogó ) . Meg kell mondjam csodákat tesz az emberrel ha elszabadul otthonról. Taiwan minden szeglete izgalmas , de az igazi szépsége olyan helyeken mutatkozik meg , ami nincs dugig turistákkal , vagy zsúfolt épületekkel. 

Chiayi határa


Egy kis templom , itt már jártam egyszer este , egy szép hídon lehet eljutni a templomig , és éjszaka a híd fénye a nádast ami alatta van , úgy világítja meg mintha az fluoreszkálna , mint az effekt az Avatar-ban :D gyönyörű.


Ez már Tainan Baihé ( fehér folyó ) tartomány. Ugyan folyóhoz nem sok köze van , de rengeteg a vízililiom farm. Tudtátok hogy a vízililiomnak a magját fogyasztják ? Azért vannak itt ilyen liliom telepek.


Kicsit esőre állt ...de persze nem esett. Apropó 2 tájfun is van a közelünkben jelenleg , így lehet hogy a héten lesz valami action .


Csodaszép rizsföldek..annyira fel tudja tölteni ez a látvány az embert.



Hoho , emlékeztek pár hete kiraktam egy képet hogy egy sas keresztezte a képem , na most Yangnak is sikerült egy ilyet fotóznia :D ( pici fekete pont a kép közepén ) 


Itt egy bimbó ...júniusban fognak nyílni a vízililiomok , így evidens, hogy vissza látogatunk megnézni őket.



Ilyennel van tele ez a vidék , el sem tudom képzelni milyen szép lesz ez júniusban.


(Ez a kép a netről van ) De olyan szép.


Van még valami , ami még ugyan messze van , de ha minden rendben lezajlott , nyáron van két terv , ami majd eldől hogy melyik , amolyan közös szülinapi aji..és ha minden összejön akkor , erről lesznek vlogok majd a csatornán , de ez még a jövő zenéje ..viszont súgok picit" Mára ennyit , és hétvégén már újból lesz időnk menni ide -oda , így jövő héten már rendesen tudok írni nektek. Pusza csipetek OuO

 1)


2)