2015. december 30., szerda

Blogmas

Sziasztok csipetek. Jó rég volt hogy itt a blogon olvashattatok a történésekről , és persze mindennek oka is volt. A nyaram nagyon stresszesre sikerült nem volt biztos a maradásom persze erről nem
szívesen beszéltem. Ezek miatt nem is nagyon volt kedvem írni teljesen kizökkentem. Az egy éves kínai nyelvtanulásom is véget ért , és nem volt következő lépés. De persze nagyon szerettem volna Yang miatt (miattunk) maradni. Szóba jött a munka de persze egyetemi diplomám még nem volt , így nehéz lett volna normális állást találni , amihez új vízumot is adnak. Nem részletezem de csodák folytán odáig sodródtam hogy kiderült hogy bejutottam az itteni egyetemre, és újabb csodák folytán el is kezdhettem a tanulást. Miközben örültem hogy maradhatok , kissé depressziós voltam a sok változás miatt , nehezen tudtam túllendülni a dolgokon amik percről percre változtak. Féltem is hogy milyen nehézségek állnak előttem ezzel az egész egyetemes dologgal kapcsolatban. Minden új volt és ezt még az is tetézte hogy nem Magyarországon vagyok. Meg kell mondjam félelmetes érzés volt belevágni ezekbe a dolgokba. Amikor minden kezdett elrendeződni , láttam hogy az idő beosztásom lesz a másik ami az írást akadályozni fogja. Míg a nyelvi centrumban minden nap csak délig voltam és a péntekem szabad volt , arany életet éltem, viszont az egyetem egész más falat. Reggeltől estig bent kell lennem a legtöbb nap, vizsgák vannak , és sok házi feladat amikkel időre kész kell lenni. Szerencsére minden nagyon jól megy az órákat értem , és mindenki segítőkész. Az oldalra nem szívesen gondoltam , mert arra az időszakra emlékeztet amikor abbahagytam. Már több mint másfél éve hagytam ott Magyarországot. A kezdeti izgalmak után itt is csak megy az élet mint otthon, többek között ez volt a másik dolog ami miatt nehéz volt folytatni , mert nem tudtam volna miről írni nektek. Mindennap felkelek , iskolába megyek , hazajövök , tanulok , hétvégente tanítok , vasárnap meg örülök hogy élek , és kezdődik minden előröl. Néha a facebook-os oldalra is alig van időm egy két dolgot kitenni. De mostanában olyan sokan kérdeztétek hogy abba hagytam-e az oldalt , vagy hogy mikor lesz új bejegyzés, hogy úgy döntöttem akkor most karácsony alkalmából igyekszem írogatni. Természetesen a föntiekben említett dolgok miatt ez nem lesz olyan rendszeres mint régen. 

Na de, előző héten volt karácsony , és bár megint nem otthon, de elmesélném mi hogyan töltöttük :)

Idén kicsit több karácsonyi hanglatom volt mint tavaly , mondjuk hogy hozzászoktam hogy nem otthon vagyok ilyenkor. Persze így is nehéz de most valahogy jobban viseltem. Több dolog is van ami miatt izgatottak vagyunk de ezt majd egy másik bejegyzésben :)

Szóval karácsony este a családdal skypeoztunk mint tavaly is, jól éreztük magunkat szerencsére a csomag amit küldtem haza az is megérkezett még jóval előtte. Yang aznap nem jött át viszont segített rendelni nekem egy nagy pizzát. Úgy éjfél körül kezdtük az ünneplést itteni idő szerint :) Sajnos amit otthonról küldtek meglepiket, csak másnap érkezett meg. Másnap Yang vitt egy titkos karácsonyi vacsorása mint úgy tavaly. Mikor megérkezett a kezében volt három nagy csomag :D Huhúú karácsony másnapjára ideértek az otthoni ajándékok is !

A pizza és a karácsonyi manikűr amivel 2 órát szenvedtem :D

 

A csomagokat letettük , mert volt asztal foglalásunk így nem akartuk a csomikat a vacsora előtt kibontani. Én szokás szerint nem tudtam hova megyünk de a tavalyi is szuper meglepetés volt (itt olvashatjátok el a tavalyi bejegyzést ) : ITT OLVASHATOD A 2014-ES BEJEGYZÉST.

Aznap este egész hideg volt ami hozzáadott a hangulathoz mivel karácsony este is 29 fok volt :D Mikor megérkeztünk egy nagyon szép szálloda várt , aminek az éttermében vacsoráztunk. Svédasztalos volt így hála égnek európai nyamiságok is voltak ( persze Yang direkt azért foglalta ide. )  

A lobby egy szép nagy karácsonyfával , és óriási csillárokkal.


Az étterem a jobb oldalon volt , és szerintem olasz vagy francia lehetett..
 Gömbselfie.


A hely nem volt túl nagy ami nagyon hangulatossá tette , voltak de nem zavaróan sokan. 
Voltak ázsia ételek is de persze kit érdekel , ha lehet valami európait is enni :D 


Aznap különleges karácsonyi menüjük volt, haattalmass egybe pulykával , amit nekem azonnal ki kellett próbálnom !
 Amikor odamentem hogy kérjek a husiból , mondom a fickónak aki szeleteli ( mert hogy áll ott egy fickó aki vágja meg osztja a pulykát annak aki kér ) na szóval megyek oda nagy vidáman és mondom kérnék egy szeletkét OuO ~ Erre oda ad egy hatalmas mócsingot ami előre le volt vágva a deszka szélére , én meg gondoltam az valami nyesedék és azért van ott meg sem fordult a fejemben hogy azt adja oda....are you serious?! ...


Tudni kell hogy itt mindent szőröstül bőröstül esznek , én meg nem tudom egyszerűen megenni csak a fehér husit...úgyhogy tök ciki volt mert ahogy a fickó rátette a tányéromra , vághattam egy igen fura fejet XD aztán mentem Yangért hogy simítsa el ezt a dolgot XD 

Na aztán kaptam fehér husit is a mejje kásásjából :3 Szép az élet* 
A sütőtök krémlevesük viszont nagyon fini volt abból kétszer is ettem.
Yang természetesen minden egymáshoz nem illő ételből felpakolt :D

Van itt minden rák , stake , sushi , tészta :D


Én az áfonyás fahéjas szószért odavoltam amit a pulykához lehetett kérni- annyira karácsonyi hanglatom lett, nagyon jól éreztem/tünk magunkat , beszélgettünk , ettünk, nevetünk.
Aztán több forduló után jöhetett a desszert :) 


Itt is van ám minden , sajttorta , kókusz zselé , áfonyás joghurt , puding, sárga dinnye stb.


Aztán zárásig ettünk magunkat így be kellett fejeznünk :)  

Yang angol úriembert játszik. :3


Aztán még egy pár kép , és indultunk haza. Karácsony itt Taiwanon nem ünnepnap rendesen van iskola  és dolgozni kell menni , szóval a nap végére jól elfáradtunk. Mi 25.-én ünnepeltünk de mivel én szombatonként tanítok így másnap fel kellett kelni :) 


Otthon felhívtuk a családot skype-on , mert a csomagokat vacsi után bontottuk ki:) Kaptunk sok sok finomságot , én kaptam nagyon cuki dolgokat és nagyon jól éreztük magunkat~
Mochi eper házat kapott karácsonyra meg banán chipset ami a kedvence. 


 

Másnap este voltunk még egy újonnan nyílt koreai kávézóban ami a házam melletti sarkon van. 
Yang banános gofrit rendelt levendulás bubbi milktea-vel.


 Én pedig áfonyás smoothie-t , áfonyás joghurtos gofrival :) 
Szombat esti lazítás.

 

nom nom nom ...~  


Remélem nektek is jól telt a karácsony, és előre is Boldog Újévet! 
nekem jövőhéten kezdődnek a szemeszter záró vizsgáim és utána itt Taiwanon is elkezdődik a téli szünet és a kínai újév , amikor is három hét szünetünk lesz. Tervezünk utazni valahova de még nem teljesen kristályosodott ki a terv :) Akkor mindenféle képen lesz időm írni nektek. Chu Chu Husok ! :) 



2015. július 14., kedd

Daiso , és véradás.

Sziasztok csipetkék, mostanában elfoglalt vagyok mivel augusztusban újra megpróbálom a nyelvvizsgát , huj huj . Na de mi is történt előző hétvégén. Yang csütörtökön szabit vett ki , mert pénteken el kellett intézni egy két dolgot , mint bevándorlási hivatal , bankos ügyek stb. Reggel az új kis brunch éttermünkben kezdtünk , ami rögtön itt az új lakásom alatt van. Nagyon megszerettem ezt a helyet sokkal kényelmesebb , nyugalmasabb minden szempontból , és még a közlekedés sem gond , sőt nagyon praktikus és gyors a kis motorral , amit szintén imádok. Az étterem kicsit görögös" stílusra hajaz , de igazából semmi köze hozzá , és a zene is kissé kiábrándító mivel bent azok a " tipikus híres zenék "szólnak szintetizátoros verzióban .. ejj mondjuk nem zavaró . No meg a kaja sem görög O.O 

Az áfonyás jeges teájuk nagyon fini :) 


Milk Tea , ezt Yang rendelte , én is beleittam és fini volt. Legfőképpen a bögre tetszett!


Tiszta görög" :D talán majd jövő nyáron ! 

 

 Santorini " a háttérben :D És észrevettem hogy az asztalokon a ketchup tartójuk a Daisoból van :D olyan mint az enyém. 


Én egy másfél hete körülbelül elkezdtem "fogyózni " úgy értem kevesebbet eszem és egészségesebbet , valamint megvan az esti kis yoga / mozgás rutinom , és már egy hét után is jobban érzem magam. :) Huhu el is felejtettem hogy Yang szülinapi vacsijáról nem írtam , pedig egy szuper helyre mentünk itt pár lépésre a lakásomtól. Ez inkább Yang ízlése , de hát ő volt a szülinapos , és a japán konyhát szereti , de azért én is jól laktam OuO 


Az étterem nagyon szép és modern volt , de nem fényképezőgép barát , mert kicsit sötét volt így még a jó kamerám is bemozdult képeket csinált . OmO
Az étlap olyan volt hogy fel volt osztva a teljes menü , salátából 3 fajta , előételből 3 fajta , levesből 3 fajta ,  főételből 4 lehetőség és , 3 desszert valamint innivaló. Így mindegyikből te választhattad , hogy melyik tetszik a három közül. 

Én marha husisat ettem , de nekem ez az ízvilág túl erős.


Yang halas salit választott .


A leves fini volt , voltak benne zöldségek és kis husi is. 


Ezt a kettőt nagyon nehéz leírni , de mindkettő isteni volt , talán ezek ízlettek a legjobban .
Főételnek marha stake volt , ami sajnos nagyon bemozdult így arról nem tudok képet mutatni , de itt már annyira tele voltam hogy alig bírtam kajára nézni.


Ezt Yang ette , amúgy annyira sok volt hogy alig bírtuk végig enni az összes felvonást .


És végül a desszert ami egy könnyű citromos sajt torta volt , epres szósszal . nyamm.


Szombaton felkerekedtünk a Daisoba , mivel konyhai eszközök terén igen hiányos volt a háztartásom , így be kellett szerezni ezt azt . És ha már Daiso..ajj ajj nehéz ellen állni annyi minden szuper dolog van és minden"1 euro "

Olyan kanalat és villát találtam aminek ilyen a vége O3O annyira édes.


Rózsaszín...


De ami talán érdekesebb az pár sminkes cucc , vagy körömlakk :) 
Mivel kifogyott a tusfürdőm gondoltam itt veszek mert olcsóbb és kipróbálok valami újat OuO
Végül is nagyon finom illata van mint a narancs olyan illata van , nagyon friss. 


A másik ez a csoda , a Sleeping Pack amit imádok , fantasztikusan hidratál , nagyon könnyű , vizes állagú mint egy gél , este alvás előtt felkeni az ember , reggel lemossa , és így este sem szárad ki az ember bőre , és hihetetlenül puhává teszi az arcbőrt , én már ha itthon vagyok , is ezt szoktam feltenni , annyira jó érzés. 


Aztán a mézes pakolás , ami már olyan mint a rendes arc pakolások , krémes , ezt egyszer egyszer szoktam hetente használni , ez is csodákat tesz , nagyon finom mézes illata van. Aztán vettem egy testpermetet barackos illatban , és egy szoba légfrissítőt ami rózsás.


Aztán az eddigi legeslegjobb körömlakk kollekció amivel valaha találkoztam , a pastel colors" , szintén ilyen áron hihetetlen...és annyira szép nyári színekben kapható , imádom , most a lila van rajtam , és bár én mindig nude körömlakkokat használom , most nyáron nem bírtam ellenállni egy kis színnek főleg hogy ezek ilyen olcsón ilyen csudik. 
Ezeket amúgy nem mind most vettem , egyszerre , csak gondoltam megmutatom , az újdonság a lila és a legszélső világos rózsaszín. 


Aztán vettem még egy lip cryon-t és egy fekete krémes szemhéjtust aminek a csomagolása annyira aranyos , egy kis gyémánt OuO 


mondjuk az ecsete nem a legjobb , én más ecsetet használok hozzá .


Végül vettem még egy füzetet mivel a sulis régi betelt. No meg sminkszivacsot , de az nem olyan izgis. O és van még egy nagyon cuki aplikáció amit Yang becsempészett a tabletemre , cicák jönnek mennek az udvarodon , vehetsz nekik játékokat de nem kell foglalkozni velük minden nap , csak jönnek mennek , játszanak , és ezért kapsz halpénzt ..annyira jó XD 


A Daisos bevásárlás után a plázából kifele láttam hogy van véradás , és akartam valami köz"jót is tenni , de kiderült hogy valami kevés bennem így nem adhattam , azt mondták ha annyit levettek volna elájultam volna , így ez elmaradt Yang örömére akinek kicsit sem volt kedve hozzá XD 
Nem baj a szándék megvolt ...aztán hogy felpótoljam azt a bizonyos valamit a szervezetemben ami hiányzott , betoltunk egy jó nagy mangós jeget .. érzem hogy ez hiányzott ! OuO


Este még családi Jurrasic park nézés volt , majd vasárnap pihiztünk , és nagy kajabevásárlást tartottunk , mivel itthon főzök magamnak  .Oh és van még valami ami készülget nektek , de sajnos ez még eltart egy darabig , addig is mutatok egy picit belőle ..



 

Nos egyenlőre legyen ennyi elég mutiba , remélem jól telik a szünetetek puszi husok ! OuO

2015. július 2., csütörtök

Sárkányhajózás

Sziasztok husik , bocsánat hogy kicsit késve írok de az elmúlt hetekben azt sem tudtam hogy fiú vagyok e vagy lány , annyi dolgom volt. Előző hét pénteken lettem a jogsit , ami itt nevetséges szintű kérdésekből áll , a jogsi előtt nincs is semmilyen óra amire be kell járni hanem a internetes oldalról le kell tölteni 4 fajta feladat fajtát , és annak kérdéseit kell tudni. A kérdések színvonala , ...idézek egyet : ha

ittasan vezetünk , és megállít a rendőr , inkább hajtsunk tovább hogy elkerüljük a büntetést - IGAZ vagy HAMIS ? - és ehhez hasonlók , vezetési tesztem nem hogy forgalomban nem volt de még a gyakorló pályán sem , mivel 50 cc alatti kismotorom van :D A próba teszttel amit leszedtem a tabletemre , már már verseny szerűen játszottam hogy a 30 percből mennyi idő alatt tudok 100 pontot csinálni . 40 kérdés van a tesztben , táblák jelentése ( itt 3 közül kell kiválasztani a helyeset ) táblás igaz-hamis , kérdések választós , és kérdések igaz-hamis . Az igazi teszten a 30 percből 4,5 perc alatt 100 pontosra írtam a tesztet. Jön oda a nőci hogy mi van már , mi nem megy ennek ( mert gépen csináltuk a feladatokat ) erre nézi 4,5 perc 100 pont , úgy vigyorgott rám mint egy banán :D És ugye a vezetős tesztet le sem kellett tennem így megvoltunk , csak a papír munkával voltak gondok , így az egész pénteki nap legnehezebb része az ide oda futkározás volt , maga a jogsi 4,5 perc volt XD MEGJEGYZEM : így már mindent értek az itteni közlekedés furcsaságairól " :D Ezután szombaton osztály kirándulni mentünk. Most csak a saját városunk mackófarkára " , ahol még a madár sem jár . 

Mostanában elviselhetetlen meleg van itt Taiwanon , reggel 8 kor már 35-6 fokokat mutat az utcai kijelző , és erre még egy 80-90%-os páratartalom , gondolhatjátok kinek van kedve egyáltalán kimenni egy kifliért a boltba :D Na de minket egy egész napos program várt .  


Mikor megérkeztünk egyből indultunk is le a partra a hajóhoz , ez igazából egy folyó volt ami a tengerbe torkollik , de a nagy meleg és az erő szép miatt odáig nem jutottunk le :D 


A partnál a fal , osztriga kagylóból volt kidíszítve mivel a hely híres az osztrigákról . 
A gátra felérve egy nagy roncs hajó volt a parton.


Íme a kagylók. Amúgy a kis faluban itt ott feltűntek a kagylók különböző formákban.


Felvettük a mentő mellényeket , majd elindultunk a vízre. Itt már nagyon meleg volt , így mindenki kis rizsföldi"munkás kalapot kapott.



Mi az elsősorban ültünk :3 A sárkány hajó lényege hogy ütemre kell evezni , elöl ül egy emberke aki dobol , a többiek meg eveznek , valamint hátul van egy kormányos is. 


Csak nekem nem volt kalapom , mégis úgy tűnik én élveztem a legjobban :D


Aztán visszaérve a szárazföldre , elindultunk egy kis hideg innivalóért , és hogy biciklire pattanva bejárjuk a kis falut. 


A falu annyira apró volt hogy pár kis utcából állt csak , viszont azokban nagyon könnyű volt eltévedni. Mindenütt nagyon régi parasztházak. Az itt élő emberek ( az a kevés ) többsége 80 év fölött volt. 


A legtöbben földművelők , fiatalok egyáltalán nem laknak itt. 
Az egyik bácsi az idegenvezető" nénink apukája volt , és meghívott minket mangózni a kertjébe :)


Tadaaa egy nagy manó. és még rengeteg volt a fán , de ő bentről hozott nekünk olyat ami már érett volt. 

 

Yangot az érdekelte nagyon , milyen lehet egy ilyen ház belűről :D
Itt lakott a bácsi. A régi Taiwani házak 3 szárnyasak , és réges régen 3 generáció lakott benne. 


Itt fotóztam ezt a nagyon pici madarat , amit valószínűleg valami macska vehetett kezelésbe , mert a farkincája tollai , nem volta meg. 


Kép a legjobb  tanárnővel :D épp a mangók alatt. 


Aztán még kóstolhattunk , élig szárított mangót is ..az mondjuk nem nyerte el a tetszésem annyira mint a friss változat :D 


Majd tovább indultunk ..
Idejére sem emlékszem mikor bicikliztem utoljára de tényleg igaz hogy nem lehet elfelejteni :D


Banánfák.


Mikor végeztünk a felfedezőtúrával vissza vittük a bicikliket és jött az ebéd majd egy kis csendes pihenő az árnyékban , de így is meg lehetett pusztulni a melegtől.


ebéd után volt még egy kis dolgunk. Készítettünk teknős mintás rizsből készült , őrölt mogyoróval töltött ...őő An-ku-kui ..ez volt a neve.

Először is kaptunk kőkemény rizs port ? vagy nem is tudom hogy írjam le. Szerintem hűtőben volt azért állt így össze. Mint mikor a gyurma kőkemény és törik meg morzsolódik .


Ebből kellett egy tészta állagú puha formálható dolgot kihoznunk , amihez kellett egy kis meleg víz is.
Majd az elkészült tésztából" mindenki kapott egy csipetet , beletöltötte a mogyoró őrleményt , és formába nyomta. 


A különböző formák mást mást jelentettek , a teknős a hosszú életet , a hal a családi pénz gyarapodást , volt sima gazdagság szimbólum is 
Mi a teknősöset választottuk. 


A végén ilyen volt a nyomat , amit egy banánlevélre tettünk , majd meg párolták nekünk és kész is volt. 



 Előtte - Utána


Elbúcsúzva a kis falutól , a közelben volt egy hímző manufaktúra , amit meg látogattunk.
Mivel ez a mesterség is kihalóban van , így az üzem átállt kis dolgok készítésére , amit a turisták , és fiatalok is megvesznek. Minden kézzel észül és ezért ára is van a dolgoknak , de csoda szépek. 
A bácsi aki a tulaj mesélt nekünk hogy még az ő fiatal korában , esküvői ruhákat rendeltek , nagy fali képeket , Kínából is ide jártak a kereskedők a tengeren , annyira híres volt, ma viszont már ők az utolsó akik ezt a mesterséget űzik.


Ezek pici kulcstartók , különböző istenek ruhácskái. mind kézzel készítve.


iszonyat precíz és részletes munkákat láttunk.


Felvonulásokra készítenek a bábu" isteneknek , ruhákat , némelyik több méter magas.


Fejdísz az istennőknek.



Nagyjából estére értünk vissza és mindenki ki volt purcanva a napvégére. Másnap egész nap költöztünk a vasárnap így telet el . De megérte , ez volt az első hetem az új házban , sok új dologhoz kellett hozzászokni , a vezetést nagyon élvezem , reggelente suliba menni stb. :) A héten dolgozatok és plusz óráim voltak , tegnap Yang elő szülinapját ünnepeltük , így a hétvégén szeretnék kicsit lazítani , nem tervezünk semmi extrát. Remélem tetszett ez a kis beszámoló . Chu Chu Husik OuO