Edéd után a panda étterem mosdójába elszaladtam kezet mosni mert végül nem bírtam ellenállni Yang , fagyis , juharszirupos gofrijának ~ hát igen.
Aztán tovább mentünk , hogy felfedezzük az állatkert többi részét , ami szerintem 3-4 x akkora területű mint a Budapesti rokona. Egy nap szerintem kevés , ráadásul mivel ez egy hegyen van , kis vonatok" közlekednek az állatkerten belül ami egyik pontból a másikba szállít.
Poo on the ground ! Nem csak a Wc-t jelezte ilyen kis tábla , hanem egy éppen akkor nyílt kiállítást is ami a Poo Exibithion nevet viselte ( ugyan nem találtuk meg ) de meg akartuk nézni haha ~
Minden esetre elég későre járt és az állatkert bezárni készült kb 17:00 körül voltunk persze mivel nyár volt , bőven világos volt még ~ Barátom fejéből hogy van egy csodálatos hely ahol megvárhatnánk az estét. Ez az állatkert hegylábánál lévő bejáratától talán 10 perc séta volt. Itt kis felvonóval fel lehetett menni egy apró , de annál lélegzetelállítóbb hegyi falucskába Maokong-ba (" Macskás hely" lefordítva )
A kis felvonóból két fajta létezett és körülbelül 30 perces úttal vitt el a faluba , közben több hegy csúcsán is megállt más falucskákban. Yang odafelé olyanra vett jegyet aminek az alja üveg ( Kristály Kabin ) Hű teljesen izgatottak lettünk mert igen izgalmas több mint 50 méterrel a föld fölött úgy hogy olyan érzésed van mintha a lábad a semmibe lógna " :D
Itt lehet látni hogy innen indulnak a kis felvonók
Haha ! Ez a mi sávunk , mivel ez drágább volt mint a sima , ezért a mi sorunkban nem állt senki és királyként lépdeltünk a nekünk előkészített , kis felvonóra ^ ^ * proud *
ÁÁ EZ AZ BESZÁLLUNK ! OwO
És akkor előtűnt , a nap már kezdett lemenni ~ de gyönyörű fények voltak sajnos mivel ablakon keresztül tudtam csak fotózni a gyönyörű színek nem annyira jönnek ki ~
Ha van paradicsom , akkor én megtaláltam. ~ aligha láttam szebbet életemben.
~ Úton Maokong felé ~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése