2014. március 8., szombat

BALI IV. NAP

"SPA Dream"

Eljött az utolsó ( teljes nap reggele Balin ) ~ Teljesen kipihenten ébredtünk , igazából nem terveztünk semmi konkrétat , az utolsó napot a teljes pihenésnek szenteltük. Mivel a resort-tól kaptunk ajándékba egy 2x60 perces spa/ masszás utalványt , ezért úgy döntöttünk ezzel szépen megkoronázzuk az eddig itt töltött csodás
reggeli 
napokat. A reggelit most is behozták a lakosztályba , nekünk nem is kellett kimoccannunk , megreggeliztünk , majd úgy döntöttünk hogy lemegyünk a partra. Aznap nagyon szép szikrázó napsütés volt , finom meleg nyári reggel. A partra egy hosszú út vezetett le tujasorral a két oldalán. Mikor leértünk az óceán csodaszép azúr kék volt. Nem sokan voltak a parton , viszont amit már többször is láttunk a part mellett kis pálmalevél tetős bódékban helyiek masszíroztak külföldieket , úgy kb 500 Ft per óra) ( érdekes volt ) Úgy gondoltam most már itt az ideje hogy közelebbről is szemügyre vegyem ezt az óceánt .... így levettem a kis cipellőm , lesétáltam a homokban és belementem. A kis homokpadok annyira szépek voltak a lábam alatt , és a víz olyan tiszta volt hogy a legapróbb kis csigaházat is látni lehetett. Láttam kis halászhajókat a távolban ringatózni , és a nap csak úgy csillogott a hullámokon. Nagyon szép volt. Aztán egy nagy hideg fröccsöt éreztem a hátamon , Yang is bemerészkedett a vízbe , és nagy vigyorgós fejjel nézett rám , amikor hátra kaptam a fejem,  hogy úristen ez meg mi volt ??  Tiszta víz lett a hátam , és majdnem az egész ruhám..a tekintetem szinte villámokat szórt hahaha ~ Nem volt mit tenni , EZ BOSSZÚT KÖVETEL! haha~ ( persze meg kellett várjam míg elteszi a fényképező gépet a táskájába ~ Aztán indulhatott a vízi csata ! Annyira beleéltük magunkat , rohangáltunk a sekély vízben meg hínárokkal kergettük egymást , aztán mikor már mindketten fülig vizesek voltunk , vissza kecmeregtünk a partra . Emlékszem a homok forró volt ahogy ráléptünk , de majdnem teljesen megszáradtunk 5 perc alatt. Aztán Yang ledőlt a kihelyezett kültéri ágyakra" , szép fehér matracok voltak rajta igazi tengerparti style. Én meg elindultam kagyló gyűjtő expedícióra ! ~ :3


 Éppen kagylót szedek :3 

A kis fekvőhelyek 

Zen :)

Gyönyörű azúrkék óceán.
Mikor megszedtem magam kagylóval , és már mindketten megszáradtunk , elhatároztuk hogy visszamegyünk a kis lakosztályba és letusolunk , átvesszük a köntösöket ( a szobához külön köntös járt , egész nap abban flangáltunk a lakosztályban ) Aztán eszük valami apróságot , mert a nagy fröcskölésben megéheztünk , és aztán amikor szólnak irány a spa" !! 
Amikor visszaértünk , gyorsan lemostuk magunkról a homokot , szép tiszták lettünk.
Csináltam Yangnak egy gyors instant noodle-t ( a kedvence ) , egy kicsit én is ettem belőle. Kinyitogattam a házak hatalmas üvegajtajait hogy a meleg oda is bejusson. Yang a medence melletti nyugágyon fekve játszott a telefonján én pedig még egyszer bementem a medencébe mert a nagy melegben , nagyon kellemesen lehűtött. Miközben lebegtem a medence szélénél beszélgettünk , nevettünk , nagyon csöndes és nyugodt volt minden , csak a trópusi madarak hangját lehetett hallani . Aztán csöngettek és jöttek értünk hogy átkísérjenek a Spa-ba. ( addigra már a medence után is lefürödtem még egyszer ) Mikor kinyitottuk a nagy fa kaput , egy hölgy állt előtte , meghajolt és mosolyogva mondta hogy kövessük , ő elvezet minket a spa-ba.
Így is tettünk , majd megérkeztünk egy ugyanolyan lakosztályhoz mint a mienk csak kicsit nagyobb volt belül. letettük a papucsokat a bejáratnál , a hölgy egy kis dézsából vizet merített és megmosta a lábunkat mielőtt beléptünk volna a kis házba. Ott várt egy férfi is , aki szintén nagyon kedves volt. Leültettek minket , köszöntöttek , majd kaptunk egy egy tesztlapot amit ki kellett tölteni , milyen masszást szeretnél , milyen területen , milyen erősen és mennyi ideig. Aztán friss gyömbérteával kínáltak minket és gyömbéres sütivel ( tisztítja a testet és méregtelenít ) Közben relaxációs zene szólt , Bali stílusú , nagyon szép volt.
Az én ágyam :3 A kis fa edény az ágy alatt , a fej alá került ahogy az ember lehajtotta a kis lukba ami a masszás ágyakon van és benne a kis fehér Bali virágok úsztak.


 A süti és a két tea amit kaptunk , valamint választhattunk , 4 fajta masszás olaj közül , mindegyiknek másmilyen hatása volt , Yang a yoghurtos citrusosat választotta ( a fantázia nevére nem emlékszem )
Én pedig a Sensual , nyugtató , és relaxáló olajat kértem , nagyon finom illata volt , édeskés de friss.



 A bal oldali ágy volt az enyém a belsőn feküdt Yang
 Míg a kérdőívet töltögettük , hoztak gyönyörű fa edényeket , amiben piros fehér virágok úsztak , mondták hogy tegyük bele a lábunkat és ne foglalkozzunk velük " :) csak töltögessünk. Először leöblítették vízzel a lábunkat , majd nagy , durva szemű sóval elkezdték átdörzsölni egészen a térdünkig a bőrünket. ( mivel televoltunk szúnyogcsípésekkel ez a mennyország 5 perce volt ! haha ~ Aztán lemosták a sót amitől olyan puha lett a bőrünk hogy csak na ! Meleg yoghurtos krémet kentek rá , majd elvonultak hogy megihassuk a teát , addig átolvasták a kérdőívet. Mikor végeztek lemosták a yoghurtos krémet és mondták hogy mennyünk hátra ( ahol az ajtó látszik ott volt a kinti fürdő szoba / zuhanyzó öltöző szekrény ) és vegyük fel a saját spa köntösüket , ékszereket vegyük le stb. Mikor átöltöztünk kicsit izgultam nem féltem hogy a férfit kapom masszőrnek de nem haha , engem a lány masszírozott , és nagyon jól csinálta. Először elkezdték a nagy szemű sóval átdörzsölni az egész testünket tetőtől talpig nagyon furcsa érzés volt de tetszett , minden felesleges kis hámsejtet ledörzsiztek rólunk. Majd hagytak állni " minket míg megszáradt a só , aztán csak ledörzsölték. Majd jött az olaj amit kiválasztottunk , és aztán a yoghurtos krém , azzal is átmasszíroztak minket , éreztem hogy nagyon puha lett tőle a bőröm és valahogy olyan forrónak tűnk a krém amikor rám kente nagyon jó érzés volt. Persze az összesnél , lábtól fejig megmasszíroztak , majdnem elaludtam nagyon jólesett. ~ aztán bebugyoláltak minket abba a szép anyagba ami az ágyon látszik és mondták hogy mehetünk lezuhanyozni. Mikor hátra mentünk alig tudtam mozogni annyira ellazultam haha , Yangnak meg annyira tetszett a yoghurtos krém illata hogy folyton meg akarta nyalni a karját de mondtam hogy nem biztos hogy az íze is jó haha ~ Aztán lefürödtünk , és annyira jó érzés volt egymás bőréhez nyúlni , puha selymes érzés volt. Mikor felöltöztünk , megköszöntük nekik hogy fogadtak minket adtunk borravalót is , majd átmentünk uzsonnázni az étterem részbe. 
Az étterem feljárata.

 Minden asztal szépen meg volt terítve.


 A tízórai amit kaptunk , muffinkák , édes bab ( középső szinten ) és két kis szendó ~
Jeges fekete teával.

 Chill :)

 Az egész Resort üres volt a 4 nap alatt mintha csak mi laktunk volna ott , egy lelket sem láttunk

 De kis büszke :3

Aztán visszavonultunk a lakosztályba , már bővel dél után járt az idő , a recepción megálltunk hogy szóljunk este is szeretnénk elmenni étterembe , és tudnának e valami jó helyet. Persze rögtön mondták hogy ne aggódjunk a kisbusz itt lesz és elvisz minket. Este 7 órát beszéltünk meg. Addig teljes relax volt ahogy visszaértünk a házba , bedőltünk az ágyba , ez a masszás kiszívta az erőnket. Néztük az HBO-t. 
Aztán mikor kipihentük magunkat , de már éhesek voltunk , összekészültünk , és mentünk a recepcióra.
7 kor jött is a kis busz és vitt minket az étterembe. Ez a kis központban volt" nem a parton de nagyon apró barátságos hely volt és nagyon finom ételek közül lehetett választani ! 
Yang kajcia volt.


 A helyi Bali sör egyik nap sem hiányozhatott éjjen a bintang !


 Palacsinta :D

 A curry-m

 Yang-om :)

Elvoltunk egy jó darabig , nyüzsgött az élet , beszélgettünk , nevettünk , aztán amikor végeztünk elhatároztuk hogy sétálunk egy kicsit az utcán , hátha találunk valami ajándékboltot , persze találtunk vetünk sok csokit , bali ajándékokat. stb, Majd visszamentünk az éteremhez és a jól bevált szálloda kártya felmutatós trükkel kértük a pincért hogy hívja fel nekünk a kis buszunkat! Aztán nem sokkal később kijött a konyhafőnök és mondta vicces angollal hogy a szálloda nagyon sajnálja de a kisbusz , épp máshol jár , de ő hazavisz minket a saját autójával ha megengedjük ( hát én majdnem elsírtam magam hogy ilyen nincs ! Hogy lehetnek az emberek ennyire kedvesek és alázatosak , lelkiismeret furdalásom volt egész úton . Próbáltunk beszélgetni , és folyton hálálkodni , aztán hazaértünk nagyon megköszöntük hogy elhozott minket és mondtuk hogy minden nagyon nagyon finom volt ! :) Aztán besétáltunk a házunkig. Amikor bementünk a kapun már éreztem hogy valami nincs rendjén , árnyak suhantak és akkor megláttam az üvegajtón fejjel lefelé terpeszkedő óriás SÁSKÁT !!!! NA _ NE .

Esküszöm úgy meghátráltam hogy majdnem beleestem a medencébe ! aztán a küszöb alatt besuhantam a hálóba majdnem kizártam Yangot , aztán amikor eszembe jutott hogy ez az ember még kint van , halát megvető bátorsággal kiugrottam és őt is behúztam a szobába majd 3x kulcsra zártam az ajtót , az összeset ! Aztán Yang mondta hogy miért nem megyünk le a partra megnézni este az óceánt , azt hittem rosszul hallok . Mondom ember kis híjja hogy megmenekültünk te meg ki akarsz menni ??? OAO 
DE halált megvető bátorsággal beleegyeztem mégis csak egyszer vagyunk itt. DE az út lefele a partig...A pokol percei voltak hallani a ciripeléseket , zümmögéseket , suhanásokat...úgy kommandóztam ...néztem mindenfele az érzékeim felerősödtek , senkinek nem kívánom hahah XD ~
Aztán mikor megjártuk az utat a sáska még mindig ott volt az ajtón , megint be akcióztam magunkat a házba , de hát este volt fogat kellett mosni , igen ám de a fürdő is kint volt a szabadban ...FUN.
Amikor kimentem és felkapcsoltam a villanyt , a tükör mellett egy rózsaszín gekkó meredt rám . Csak szemeztünk .. Ettől nem ijedtem meg különösebben csak váratlanul ért akartam szólni Yangnak hogy NÉZ...d...mire eltűnt. Mindenesetre későre járt és az utolsó nap reggelére korai ébresztést kértünk mivel lehetett választani egy olyan opcióból hogy Sun Rise Breakfast ( napfelkelte a parton és oda hozzák ki a reggelit ) Viszont a nap olyan 5 kor kel , így ideje volt lefeküdni :) 



2 megjegyzés:

  1. Szia. Jajj annyira imádom a bejegyzeseket. Nagyon szepen fogalmazol,nagyon hangulatos az egész. Totál bele élem magam .:)

    VálaszTörlés
  2. Szia ! Nagyon köszönöm hogy írtál :3 örülök hogy tetszik , köszönöm , igyekszem és nagy boldogság ha így érzed , hiszen ez a lényeg hogy át adhassak valamit abból amit én éreztem ^^ és köszönöm hogy olvasod ! :)

    VálaszTörlés