Sziasztok bogyókák ~
Ahogy az előző bejegyzésben olvashattátok , meglett a ház , ami miatt úgy izgultunk . Köszönhetően Yangnak már teljesen kisimult vagyok , mióta ezt tudom. Egyre gyorsabban telnek a napok , emlékszem hogy mikor feltettem az oldalra a számlálót még május közepe volt most pedig mindjárt július közepe van ..69 napról 45 maradt ..Most ugyan semmi olyan nagyon izgalmas nem történt amiről úgy gondoltam hogy érdemes írni , telnek a hétköznapok , ahogy mondom szó szerint , mert semmit nem kell most csinálnom. Várom Július végét állítólag akkor lesz majd egy ösztöndíjas összeismertetős találkozó , kíváncsi vagyok a többiekre , meg hogy ők milyen tervekkel vágnak neki a dolognak. Annyiból biztos hogy előnyben vagyok hogy nekem ott van Yang , nem teljesen egyedül kell mindent elintéznem , és nem egyszerű a világ másik pontján utána járni dolgoknak . Persze nem lehetetlen de ha abból indulok ki hogy ők is körülbelül velem egyidősek akkor szerencsésnek mondhatom magam hogy tényleg valaki helybeli segített nekem , persze minden egyetem más, nekik lehet hogy például ajánl fel az egyetem koleszt , mint ahogy az

egyik ismerősömnek is aki kint van ..az én egyetemem nem tart fönn ilyet ezért lakást kell keresni" és ugye mind az öten akik megkaptuk máshova megyünk majd ..illetve abban biztos vagyok hogy Chiayi várost senki nem választotta , inkább Kaohsiung vagy Taipei amik nagyvárosok.. de emlékszem mikor nézegettem az egyetemek weboldalait , nagyon tetszett a Keleti part ~ talán láttátok egyszer kétszer tettem ki a facebookra képeket hogy milyen is Taiwan csendes óceán felé néző partvonala. Ez a hatalmas hegyvonulat fut végig egész Taiwanon , de csak az északi rész ahol találkozik is az óceánnal és csodálatosan szép látványt ad ~ de itt van pár kép , és szerintem magáért beszél haha ~ Én ilyet azelőtt hogy kint jártam, csak természetfilmeken láttam ,mikor a National Geographics vagy a Travel Chanel -re kapcsoltam ,és csendes óceáni szigetekről volt adás. Aztán amikor először pillantottam meg a partokat a repülőről , aki olvasta a megérkezést" ott írtam hogy ilyen szépet még életemben nem láttam. A víz különböző gyűrűkben , más más kékben tündökölt ahogy a parthoz ért.. Nagyon más látvány volt mint amire számítottam , mintha nem is ez a bolygó lett volna ..Akkor megértettem hogy mennyire keveset lát az ember a földből, még akkor is ha a tv sok mindent megmutat nekünk , élőben teljesen más .
Az east cost"-on egy , a szigetet teljes hosszában felölelő autó halad keresztül , egyik végéből a másikig . Bevallom titkos vágyam megnézni ..ugyan messze van egy kicsit onnan, ahol mi lakunk" de 3-4 órányi utazásnál sokkal többet ér ez a látvány , és megfogadtam , hogy ide elmegyek. Furcsa hogy Yang nem sok helyet ismer Taiwanon a városkáján kívül ..ezért ismerjük meg kis hazánkat" akciót kezdeményezek majd haha ~ emlékszem tavaly kiművelődtem a kis Taiwani útikönyvemből amit karácsonyra kaptam anyukámtól , nagyon örültem neki és mutogattam Yangnak hogy nézd nézd !! Egykét helyre úgy rácsodálkozott mintha nem is azon a szigeten lakna haha ~
Hát igen .. az ázsiai országokban van valami különlegesen titokzatos , amit az ember nem tud megmagyarázni. Persze Kína Korea Taiwan , Japán és sok más ázsiai ország sok mindenben hasonlít a kultúra alap elemeit tekintve , de azalatt az idő alatt míg kint voltam teljesen világossá vált, hogy nagyon más az emberek mentalitása , felfogása , nagyon különböző mondjuk a Koreaiak , vagy a Japánokhoz képest , a Kínaiakhoz meg főleg . ( egyiket sem rossz értelemben mondom csak hogy nagyon nagyon más )
Taiwan sokkal inkább egy olyan hely mint ahol mondjuk csak gyerekek élnének. Valami gyerek szerű társadalom , olyan életöröm és felhőtlen boldogság van az emberekben amit sosem láttam . Nyitottak , barátkozni akarnak , kíváncsiak , persze vannak tradícióik amiket nagyon szépen ápolnak , szokásaik , mégis minden újra nyitottak. Mivel Taiwan elég délen van mondhatjuk hogy a déli mentalitás " nem igazán szívbajosak haha :D Az élet nyugodt mederben folyik , ha teszed a dolgod akkor zajlik a kis élet és minden rendben van .Talán ami miatt annyira megfogott hogy ott úgy éreztem az emberek tényleg élnek..nem rejtegetik a hibáikat és ezért könnyebben elfogadnak másokat .
Haha igazság szerint teljesen másról akartam írni nem tudom hogy jutottunk el idáig . Tulajdon képen arról akartam írni amiről elég sokan kérdeztetek . Nagyon meghatott hogy az elmúlt hetekben mennyire sokan írtatok nekem, ezt már az előző bejegyzésben is írtam de megint szeretném megköszönni , nagyon aranyosak vagytok és örülök hogy egyre többeteket " ismerhetem meg kicsit jobban . Nagyon boldog vagyok hogy egy szeletkét megmutathatok abból ami az én szívemnek kedves , mert tudom hogy mindenkinek van ilyen , legyen az bármi.
Szóval mivel az elején úgy indítottam hogy most épp nem történik semmi nagyon izgalmas , ezért jutott egy kis időm magamra . Amiről igen sokan érdeklődtek a méregtelenítő kúra amit csinálok. Nos akkor leírnám nektek hogy mit is takar ez , és miért csinálom :3
Ott kezdeném hogy ez már már ilyen tradíció lett nálam , mielőtt találkoztunk Yanggal az eddigi években ..kicsit helyre akartam billenteni magam , tudjátok ez olyan csajos dolog :D Mondjuk úgy, hogy egy kis husi vagyok , és mindig próbáltam leadni valamennyit ami év közben a folytonos rohanás miatt nem jött össze..Aztán erre rátett hogy minden évben miután Yang elment , vagy nekem kellett hazajönnöm , a lelki dolgok miatt nem vetettem meg a csokit... OuO "
Abszolút nem vagyok stresszes típus , iskolai vizsgák stb nem izgatnak mert tudom hogy ha felkészülök rendben lesz . Viszont egy távkapcsolatban ezek a pontok elég mélyen érintik az embert ( minden embernek máshol van a gyengéje , az enyém ez lett ) Yang sosem foglalkozott ezzel , úgy értem ő tényleg olyannak szeret amilyen vagyok és annak lát aki vagyok , de tudjátok amikor van az az érzés hogy ezt magatokért meg kell tenni ! OuO Szóval másfél hónapja hogy nem kell az iskolai dolgokkal foglalkozni , így neki láttam a méregtelenítésnek , hogy kicsit gatyába rázzam magam az " új élethez " ( persze mindenkinek lehet más az indoka , és nem feltétlenül kell új életet kezdeni , én például ehhez tudtam kötni , most ez motivál :)
Ami nagyon fontos hogy ne úgy kezdjetek bele ilyen dologba hogy nem szeretitek magatokat eléggé. Szerintem az a legfontosabb hogy szeresd és tiszteld magad , mert csak egy van belőled , és ha mindannyian egyformánk lennénk akkor nagyon egyhangú élet lenne a földön :3 Senki sem tökéletes , és mindenki másban jó , ha fölismerjük a jó dolgokat magunkban akkor el is fogadjuk magunkat , ha van olyan dolog amit kevésbé szeretünk akkor azon meg tudunk változtatni , de sose utálatból álljunk neki valaminek. :)
Maga a kúra semmi speciális dolgot nem igényel ( talán egyet ) a saját akaratodon kívül :)
Az ázsiai orvoslás szerint ha a lelked beteg , akkor a tested is az lesz , így nekem a legfontosabb hogy elsőre a lelkem tegyem rendbe :D ott kezdődik minden. Ezt sokféle képen lehet , ha nehéz vagy stresszes időszakon vagy túl , arra kell gondolnod, hogy ez nem kell hogy örökké tartson, a világ akkor szép ha te annak látod , gondolkozz el hogy mi az amit máshogy csináltál volna, és törekedj arra hogy tovább lépj, ha ez sikerül felszabadul a lelked. Ha "kereknek érzed magad és a helyzeted , akkor kicsit egyszerűbb a dolog , keress olyan dolgot amit szívesen csinálsz , örülj az apró dolgoknak , és keresd a jót másokban , mert akiktől a legtöbb jó visszajelzést kaphatjuk azok aki körülvesznek minket. O u O
Ne legyünk elégedetlenek , és becsüljük meg azt , akink és amink van. Ez igazából nem az első lépés, nekem folyamatosan áll át az agyam erre , persze ezek nem olyan dolgok amiket egyik percről a másikra elérhetünk , sokszor egy élet is kevés , de mindig a legjobbat próbáljuk meg kihozni magunkból és a lehetőségeinkből .
A másik fontos dolog az evés ~ Nem tudom ti hogy vagytok vele , haha de én imádok enni ....( ez nem biztos hogy jó XD ) Elárulom hogy a gyengém ....a savanyú gumicukor , ha valaki a szívemhez keresi az utat ..egy zacskó mindent megold :D Még a lábam is megremeg ha szemben állok egy tasak finom , légmentesen lezárt , hátul nyílós , savanyú gumicukorral ~
Na de :D a lényeg ebben is hogy azért ne sanyargassuk magunkat , nagyon sok különböző diétát próbáltam már, és vagy nagyon sanyargatós volt , vagy túl bonyolult , vagy túl egyhangú.
Szóval úgy döntöttem , úgy csinálom ahogy nekem jó ..nemrég voltam egy endokrinológiai vizsgálaton ahol feltérképezik az egész testben lévő dolgokat , amik sok mindenre adnak választ azzal kapcsolatban, hogy mi az amin változtatni kell , így ennek fényében úgy raktam össze ezt a kúrát hogy mind a mellett, hogy kitisztít és helyre tesz , nem kell megpurcannod amíg csinálod.
Íme a lényeg :
Tényleg a reggeli a legfontosabb ( én a "nem reggelizők " táborába tartozom , de most ezen is változtattam , a suli miatt reggel az már nem fért bele és az évek alatt hozzászoktam hogy reggel nem tudok enni..ez nem jó !)
Sokszor , kis adagokat egyél ! Így felgyorsul az anyagcsere , :3 és sosem leszel éhes OuO
Én például egy hónapja nem ettem semmilyen kenyeret , zsömlét sütit , vagy hasonló szénhidrátot ..néha kicsit hiányzik olyankor megerőltetem magam és inkább iszom egy teát.:3
Nagyon fontos a napi 3 liter ( 2,5 ha valaki nagyon keveset iszik , elsőre ez is jó ) !!
Az első nap ha valaki bírja érdemes azzal kezdeni az egész méregtelenítős dolgot , hogy csak vizet iszunk amennyit tudunk , vagy zöld / oolong teát ( a teába is ha valakinek kell max. méz , semmi cuki ) Szerencsére ezzel nekem sosem volt bajom mindig simán ittam a teát. A pénzt amit a kenyéren spórolunk :D költsük inkább gyümölcsre , olyanokra amilyet szeretnénk . Persze meleg étel is kell , és azért együk meg amit otthon főznek / de ha egyedül vagyunk " akkor könnyebb magunkra igazítani a dolgokat , ~ Fehér "igazi "husi salátával , vagy hal aki szereti ( én nem :D ) ( az igazi husi alatt a csirkemell és társait értem , nem dínó husi meg csirke falatka ) :3
A turmix jó társ , mert abban is nagyon sok a lehetőség , kedvünk szerint rakhatunk bele olyan gyümit amilyet szeretnénk ( itt a konzerv gyümi szintén tiltó listás, mivel a lé amiben úszik szintén nagyon cukros )
Minden lehet friss :3 Nem mindig kell megvárni még éhes leszel , mert az már nem jó. Kis adagok , amik eloszlanak , és 6 után max gyümi . Aki a kenyérről nehezen mond le , teljes kiőrlésű barna kenyér lecsusszanhat 1 nap 1 szeletke , de nem több OwO ~ vagy a pászka , vagy ropis kenyér van még ,mint opció~
Ígértem nektek egy kis ikont ahol majd leírással együtt fogtok találni pár receptet , képekkel :3 hogy tudjatok inspirálódni , rajta vagyok az ügyön :3
de addig is pár kedv csináló :3
Tipp : a legfontosabb a víz , és tea . Minden embernek a testsúlyához mért 10 kg-onként 1,5 liter vizet kéne meginnia naponta. OuO jó mi ? ~
Én emellett iszom egy Puriden nevezetű méregtelenítő , lötyit ami gyógynövényekből van ( ez nem kötelező ) :3 de megmutatom így néz ki :3
A zöld tea nagyon sok ásványi anyagot és antioxidánst tartalmaz ami a bőrnek is nagyon jót tesz ~
mindamellett élénkít is OuO ~
Vizsga időszak alatt inkább ilyet igyatok mint sok koffeint.
Az oolong , pedig kimondottan tisztít , és méregtelenít ( Yang gyomorbajára ezt kapta , és sokkal jobban van tőle mert a sok káros anyagot kitisztítja )
Fontos még : minden nap legyen 1-5 órád amikor azt csinálod amit szeretnél , lazíthatsz , relaxálhatsz stb.
Én ilyenkor egy kád meleg vízben szoktam punnyadni :3
( ha eközben is szeretnétek méregteleníteni itt egy jó tipp , a fürdővizetekbe , tegyetek 1-2 kanál szódabikarbónát ( minden háztartásban akad ) A szódabikarbóna ugyanis kitágítja a pórusaid , ahogy a meleg víz is segít ebben , és az összes rossz / káros dolgot eltávolítja a bőrödből , és a szervezet egy részéből , hetente 2 alkalommal nagyon jó , és nagyon puha lesz tőle a bőr OuO ~ Én közben ilyen meditációs zenét szoktam hallgatni , este lehet gyertyát gyújtani , vagy illó olajat használni , vagy bármit amit szerettek. OuO Utána garantált a nyugis , kellemes hangulat :3
Ezek mellett én yogázni szoktam napi 45 perc , igazán semmi , de nagyon átmozgat és sokkal nyugodtabb a lelkem is. :) A dvd amit vettem kemény 100 Ft volt könnyű gyakorlatok , de van youtube csatorna is ahol mindenfélére találtok gyakorlatot , vagy szimplán meditációt Wai Lana Yoga / Meditation :3 Nagyon jók , tényleg nagyon szeretem , az easy yoga" ami kezdőknek való :3
De ha valaki a dvd-t szeretné az is itt van :
a pihentetősre én is pályázom OuO
nekem ez a három van meg az élénkítős program már nagyon nehéz , azt én sem tudom megcsinálni de a másik kettő nagyon klassz , és hihetetlen szép tájak vannak benne , ahol tornászik :3 Nagyon tudom ajánlani bárkinek aki nem szereti az ugrabugrálós kőkemény kiképzőtáboros edzést :3
Remélem tudtam nektek segíteni , vagy hogy választ kaptatok a kérdésekre , de ha ezen felül még tudni szeretnétek valami írjatok nyugodtan , és nemsokára felteszem a kis ikont , ott majd tudjátok nézni ha valamelyik kajci érdekel titeket ~ Chu Chu Li <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése