Itt a vége fuss el véle ~

Megvirradt az a bizonyos reggel . Az a reggel amitől már akkor féltem mikor még csak az utazást
tervezgettük. Nem akartam elhinni hogy ennyi , hogy csak 2 hetet kaptunk megint abból a világból amit akkor láthatunk és érezhetünk amikor együtt vagyunk. Lehetetlennek és szürreálisnak tűnt az a gondolat hogy pár óra múlva megint olyan mélységesen egyedül és elveszettül fogom érezni magam mint legutóbb 1 évvel ezelőtt mikor könnyes búcsút vettünk . 1 éve a Ferihegyi reptéren végignéztem ahogy a legszebb dolog az életemben elsétál , és én nem tehetek semmit. Csak úgy kicsúszott a kezeim közül és aztán szörnyű hetek hónapok .. egy egész év árán sikerült csak összeszednem magam. És most megint itt van.. Az ember azt hiszi másodszorra már könnyebb lesz mert lám az első után is visszatért az élet a medrébe , lám az első után is eltelt egy év és még jobban szeretjük egymást mint valaha , lám lám . De lám  , tévedtem , mert még sokkal nehezebb volt mint azt gondoltam és valójában sosem lesz egyszerűbb és kevésbé fájdalmas.
Mikor fölébredtünk az első gondolatom volt , ahogy kinyitottam a szemem. Aztán igyekeztem úgy tenni mintha fogalmam sem lenne arról hogy mi fog következni. Nem akartam tudni róla , a lelkem elhitette magával hogy még egy örökkévalóság van vissza és ma semmi sem történik . Yang fölkelt fölült az ágyban , és áthúzott az ágyon , a saját oldalára , én csak néztem nagy kék szemekkel hogy miért ez az arc ? Ne nézz így rám, ne ölelj így mert nem megyek sehova . Aztán a gondolat újra előjött , nem bírtam Yangra nézni , mert tudtam ha meglátom az arcára kiülő érzéseket , összetörök. Erős szerettem volna maradni még akkor is ha legbelül már minden kavargott bennem , mint egy hatalmas sötét hurrikán ami arra vár hogy mikor engednek el azok a kezek amik most ölelnek és mikor jön el az ideje hogy széttéphet minden jót ami a lelkemben van. Borzalmas érzés volt . Aztán kikászálódtunk , egy egy szóval beszéltünk mint két robot olyanok voltunk , sertepertéltünk a szobában , pakoltunk , mikor utunk keresztezte a másikét megöleltük , megszeretgettük egymást majd újra sertepertéltünk. Féltünk hosszasan ölelkezni vagy megcsókolni a másikat mert tudtuk annál nehezebb lesz a búcsúzás. Kijelentkeztünk a hotelból , és indultunk a reptérre ami Taipeitől kb 30 perc. Az útra már nem emlékszem , mert teljesen kitöröltem a memóriámból . Ahogy beértünk a reptérre elkezdtük keresni hogy hol lehet becsekkolni , ( nekem persze még volt majdnem két és fél óra az indulásig ) A bőröndöm tele volt a vásárolt ajándékokkal és aggódtam hogy túllépi majd a súlyhatárt , szerencsére éppen nem , te a kézipoggyászom is televolt , mert egy részét már nem mertem a bőröndbe tenni. Mikor elment a csomag , megint zuhant egyet a lelkem , mert ott tudatosult hogy miért is csinálom én ezt és hova megy a csomagom ~ borzalmas volt . Yang nagyon nyugodt és gyengéd hangon próbált terelgetni , hogy mennyünk együnk valamit mert nem reggeliztünk , de a gondolataim már máshol jártak. Mikor beültünk enni kicsit jobb lett a hangulat mert olyan dolgokról beszéltünk ami a jövővel * volt kapcsolatos így a lelkem kicsit megnyugodott hogy nem lesz semmi baj ! Olyan butaságokat kérdettem hogy ugye nem felejtesz el ? vagy hogy látlak e még ? ( mintha legalább is csak most ismertük volna meg egymást ebben a percben és lenne értelme a kérdéseknek )  ~ Persze nevettünk is mert Yang mindig a legnagyobb hallgatás közepette csillogtatja meg humorérzéskét ( egyszer szól de az nagyot üt :D) Így kicsit jobb lett a kedvem , a szívem mélyén tudtam hogy nem lesz semmi gond , mert ugyan úgy kibírjuk majd azt az egy évet , csak mégis.. Lepörgött a szemem előtt az a rengeteg esemény ami ránk vár az elkövetkező évben , és nem leszünk jelen azoknál a hétköznapi dolgoknál amiből az élet áll. Sokak biztos furcsálják de nekünk a legnagyobb örömet az okozza ha a leghétköznapibb dolgokat tudjuk együtt csinálni , nincs meg hittebb élmény mint egy közös főzés vagy rendrakás , mosogatás ~ mert mindezeket a dolgokat sosem csinálhatjuk együtt . Mikor betömtem a kis hamburgert a fejembe , Yang átült mellém , és odahúzott a mellkasára , a hajamat simogatta és ringatózott . Tudtam hogy lassan itt az idő , a gyomromban egy olyasfajta rosszullétet éreztem , amit nehezen tudok leírni , az ájulás kerülgetett.

Az étteremből ezt a két képet csináltam csak aznap , mivel nem igazán volt lelkierőm bármivel is foglalkozni

Yang ránézett az órájára és elhangzott a mondat amit sosem akartam hallani . Baby its time "

Majdnem elhánytam magam annyira rosszul lettem . Mikor eltámogatott a liftig , már teljesen pánikban voltam . Minden összedőlt bennem és csak sírtam és sírtam , ( szegény Yang visszagondolva nem könnyítettem meg a helyzetet :D) 

Mikor elértünk a kis kordonokig ahol ellenőrizték a beszállókártyát és az útlevelet , ahonnan tovább már csak az utasok mehettek , úgy éreztem halott vagyok. Nem tudom leírni az érzést szó sincs rá jó . Mintha milliónyi kést szurkálnának a szívedbe , és nem múlik az érzés nem lesz jobb. 

Ott álltunk , az utolsó percünk amit együtt tölthetünk , szorosan magához ölelt , megcsókolt , az arcomra is adott egy puszit. Annyit tudtam mondani hogy szeretlek , mert a sírás csak úgy fojtogatott. Mikor elhangzott hogy én is szeretlek , még rosszabb lett , de már nem volt mit tenni. Elengedett és apró terelő mozdulatokkal a kordon mögé juttatott. Ott volt a kezemben az útlevél , de semmit nem láttam a könnyektől. A sor kicsit lassan haladt és Yang még mindig ott állt. Nem bírtam ki , kimásztam a kordon alatt és még egyszer megöleltük egymást , majd tényleg mennem kellett . Elkérték az útlevelem , itt igyekeztem visszafojtani a sírást mert mégiscsak emberek is vannak itt. De aztán ahogy ránéztem Yangra , csak elrántottam a fejem és befordultam az üvegajtó mögött. Ahogy bent voltam , kitört belőlem a zokogás , mikor akartam sem tudtam abbahagyni , már az sem érdekelt hogy ki lát vagy ki nem. A gépen ülve tudtam hogy itt még nem ér véget a kaland mivel a Kínai Guangzhou reptéren még 9 órás várakozás vár , hogy átszállhassak az amszterdami járatra ami visszahoz európába. Mikor ez a szó megjelent a gondolataiban Európa " a szürke szín jutott eszembe. Erre olyan kristály tisztán emlékszem mintha tegnap lett volna .. Szürke" Úgy éreztem soha semmi nem fogja felkelteni az érdeklődésem és soha semmi nem lesz már olyan vidám , mert amiket láttam és átéltem , semmilyen formában nem elérhetőek ott ahol én élek. Az üresség kavargott bennem mikor ide oda támolyogtam a várók között. Találtam egy kis éttermet ahol volt wifi , viszont nagyon drága volt minden és alig maradt pénzem. Ráadásul dollár volt nálam nem kínai yen " így még sokkal rosszabbul jött ki , de volt WIFI ! Abban a percben az jelentett mindent , azonnal kapcsolatba akartam lépni Yanggal , már este felé járt az dő olyan 4-5 óra lehetett . Szóval vettem egy gyümölcssalátát és elkezdtem gépelni a sorokat Yangnak. Line-t használtunk ( mint a Viber csak ázsiai változat ) . Hála istennek válaszolt rögtön , mondta hogy elment megnézni azt a mangás animés kiállítást Taipeiben hogy elterelje a gondolatait , még evett így csak későn mostanság ért haza. Küldött pár képet a kiállításról , ettől jobb kedvem lett , én is elküldtem a már 3/4 ig megevett gyümölcssalátámat a mai napig nem tudom miért XD 

AMÚGY ~ csak később tűnt fel hogy a gyümölcs saláta miért van igazi saláta levélen ?

 ~ what a mystery. 

Az utolsó két órát a váróban töltöttem ahol egy idős arab úr aki ugyanazzal a géppel jött mint én kinevezett beszélgető tárásnak . Szegény minden induló gépre ami arról a kapuról ment azt hitte az az övé. A másik oldalamon egy Thai nő a kisgyermekeivel foglalt helyet , jól beszélt angolul ezért vele is sokat beszélgettünk , de a gyerekek nagyon unatkoztak és mindenféle rosszaságot csináltak , ami persze este 11 kor nagyon fárasztó volt és a gép még sehol ~ 2 órás késéssel több mint 11 óra várakozással hajnali 1 kor a gép hazaindult Európába. Annyira fáradt voltam az aznapi események miatt hogy egész éjjel aludtam , és csak akkor ébredtem föl mikor 2 órára voltunk Amsterdamtól. Itt már ugye megint megvolt a 7-8 órás időeltolódás így nem is tudtam hogy ott mennyi az idő , mivel az én telefonom is az amsterdami időt mutatta , végképp megzavarodtam. Bekapcsoltam a telefont és láttam hogy Yang írt , hihetetlenül boldog voltam. 

Amsterdamban csak 1 órát kellett várnom így összeszedtem magam megreggeliztem , megkerestem a gate"-et majd vártam. A Budapestre váró teremben már hallottam magyar beszédet is de olyan fáradt voltam hogy semmi kedvem nem volt társalogni is 2 hetes teljes elszigeteltség után nagyon furcsa volt magyar szót hallani.

Megismerkedtem két nagyon kedves lánnyal akik Amerikából jöttek ide , egyikük tanulni másikuk az anyukájával élni . Számot cseréltünk majd felszálltunk a gépre. Repültem hazafelé. Néztem a tájat magam alatt , mezők , erdők , zöldellő táj. Annyira más volt. Mintha akkor nem is ezen a bolygón jártam volna , de ez csak most tűnt föl. Nem is akkor fogtam fönt hogy mennyire messze voltam hanem mint később rájöttem akkor mikor már eljöttem onnan. A megérkezés persze boldog" volt mert a családom várt a reptéren ! Nagyon örültem nekik . Mikor kiléptünk az ajtón annyira kellemes volt a 40 fok XD Taiwanon a páratartalom nagyon megnehezítette az életet" 

Még aznap leutaztunk anyukámmal és a húgommal a Balatoni nyaralónkba. Annyira furcsa volt egyik végletből a másikba csöppenni , semmi nyüzsgés nem volt. Aztán beszéltünk Yanggal és iszonyatosan furcsa volt megint egy kis kijelzőn látni , nehezen jöttek a szavak de legalább volt téma , elmeséltem a kalandos utat , ő is hogy miket látott a kiállításon és sok minden mást. A lelkem kicsit megnyugodott és tudtam hogy inkább hálásnak kell lennünk hogy itt lesz egy újabb év amit együtt akarunk tölteni , új kihívások , megannyi minden aminél a másiknak jelen kell lennie még ha ez fizikailag is lehetetlen . És most itt vagyunk hamarosan letelik az egy év ! :)