2014. március 15., szombat

TAICHUNG - CHIAYI

"Sausage Nightmare"

szegény templomocska
Másnap felkeltünk , a kis motelben összeszedelődzködtünk , majd reggeliztünk. Mivel az éttermük nem működött ezért a burger king-ből hoztak reggelit nekünk ( de menő ) , ahogy befejeztük a reggelit ,  bepakoltunk ismét a kocsiba és útnak indultunk. Taipei-ből az út 3-4 óra Yang városáig , így arra jutottunk hogy félúton Taichung-ban megállunk. Keresztül autókáztunk Taipei-en , néztem a hatalmasnál hatalmasabb felhőkarcolókat , tornyokat , amiken annyi volt a neon hogy magát az épületet alig lehetett látni. Fölöttünk hatalmas hidak keresztezték egymást bent a város közepén , a forgalom több szinten haladt. Taipei-ben az ember úgy érezheti mintha egy apró hangya lenne és felfelé nézne a fűszálak mentén , igen nehéz meglátni az eget. Nem lett a kedvenc városom többek között ezért sem. Az úton lefelé próbáltam rádió adókat keresni de annyi van , és mindegyiken csak a hírek mennek , zenét nehéz találni. Leginkább beszélgettünk , aludtam , játszottam Yang telefonján , majd végül elértünk egy kis autópálya melletti pihenőig ahol ittunk és haraptunk valamit , mosdó és a többi. Amikor kiszálltunk a kocsiból rekkenő meleg volt pont dél tájt. Ahogy indulnánk befelé , eszembe jutott hogy úristen a csomagom a hátsó ülésen díszeleg , Yang pénze a műszerfalon úgy 15 ezer Ft , az ő bőröndje a csomagtartóban a kis táskája pedig az első ülésen és nem zárta be az ajtót ~ Életbe lépett a megszokott belső security rendszerem , mondom én innen el nem mozdulok amíg a bőröndöm hátra nem kerül , a pénzt el nem teszed a műszerfalról , a táskád ki nem veszed , és az ajtót be nem zárod ! Mire majdhogynem gúnyosan ki lettem nevetve hogy ugyan kinek kellene ? ( gondolhatjátok hogy tömören milyen képet vághattam ) Szó szerint el kellett húznia , még lengettem a kezem az autó felé hogy , istenem most fogják elvinni az autót a tele cuccal ! Oda minden.. már megkönnyeztem , elbúcsúztam  eltemettem , lélekben mindent ami az autóban volt , sőt a nyitott ajtók miatt még a kocsira is keresztet vetettem . Mondtam Yangnak hogy jó hogy a kulcsot nem hagyja benne és írja ki a kocsira hogy "kinek kell ??"  ha gyalog megyünk Chiayi-ig akkor a hátán fog vinni mert ÉN SZÓLTAM ! Nagy nehezen bevonszolt az épületbe , mondjuk az utolsó pár lépésen már magamtól mentem mert , a pár perc izgalomtól úgy le izzadtam hogy mint a kis ászkák menekültem a hűvösre ~ a légkondi a második legjobb dolog a kék szőlő után ezt Taiwanon megtanultam.
A kis megálló 2 szintes volt , az alsó szinten egy kis élelmiszer bolt volt , meg mellette még pár ajándékbolt.
A felső szinten , étterem , ahol rengeteg hely volt , mi teljesen elvonultunk a folyosó legvégére , itt már csak műanyag székek és asztalok voltak. Odakint nagyon meleg volt úgyhogy lent a boltban vettünk is innivalót. A kedvencem a kis yoghurt ital , baby strawberry. ( későbbiekben lesz majd baby mango is )

Az apró nedű ~ <3

A teám és a csirkés chips amit vettünk. Yummy


 Taiwan gyönyörű szép , minden százszor zöldebb mint bárhol ahol eddig jártam , lehet a fények miatt de fantasztikus. ( az asztal mellett nyitva volt az ablak onnan fotóztam )

 Az a yakuza tekintet haha ~

Talán ha 30 percet időztünk , aztán ideje volt tovább menni. 
 Esküszöm amikor kiléptünk az ajtón alig mertem az autó irányába nézni , lelki szemeim előtt két gumi nyom látszott az aszfalton ahogy valaki megnyomta a padlógázt és elhajtott vele ~~ DE NEM ! OTT VOLT ! Úgy megörültem hogy megöleltem az autót rávetettem" magam a tetejére~ Mondjuk ezt nem kellett volna mivel majd 200 fokos volt a sötét autó a tűző napon így a mellkasom és a karjaim harmadfokú égési sérüléseket szereztek haha ~ Mindenesetre elindultunk Taichung-ba ami úgy 15 percre volt már csak.
 Nem tudtam mit fogunk ott csinálni , így eléggé izgatott lettem. Yang mondta hogy arra gondolt hogy van ott egy nagy bevásárló központ , és hogy vásárolgathatnék , körbenézünk ott vacsizunk és aztán újabb másfél órás út Chiayi-ba .Annyira megörültem , nem a vásárlás ( na jó de az is ) hanem inkább hogy annyira aranyos volt hogy mondta hogy vásárolgassak csak ~ ( Yang tudja hogy imádok vásárolni , ő pedig a legideálisabb ember vásárló társnak" ) Borzasztó nyugodt nem rohan , mindig megérdeklődi hogy mi az amit nézek éppen , jó meglátásai vannak , szeretem kikérni a véleményét ~ és lehet rá sok szatyrot akasztani ( haha na jó ez vicc volt ) ~ Azonban a kettőnk szótárában a NAGY mást jelent. Mert ez a bevásárló központ nem nagy volt ....hanem MONUMENTÁLIS !!! O A O ~ 22 emelet egy szint kb akkora mint itthon egy egész bevásárló központ ! Ahogy beléptünk Gucci Prada Chanel Lancome Dior stb. ~ ( halkan megjegyeztem hogy lehet hogy ez nem az én árkategóriám ) Aztán följebb mentünk egy szintet . Minden szinten más más volt m , 21 éveseknek való divat, férfiaknak való , műszaki cikk , cipő ! ( egy egész szint ) háztartás , kiegészítő ,. táska stb. A legfelső szintek különböző országoknak megfelelően voltak beépítve. Miután órákat vásároltunk / tam* Elhatároztuk hogy ideje enni ~ A japán szintet választottuk , ez annyit tesz hogy totál olyan érzése volt az embernek hogy valóban japán egyik utcáján sétál ! A kis tolóajtós házak , mind éttermek voltak , kihelyezett kis étlapokkal , ha nem lett volna a plafon és a kis exit tábla hát akkor megtévesztésig mint egy Kyoto-i utca. Ahogy sétáltunk rengetek ilyen kóstolós emberke osztogatott ilyen olyan ételt , hogy próbáljuk ki. Én kaptam egy virslit , aminek örültem mert egy ideje már kóvályogtunk Kyoto és Velence közt ( olasz rész is volt , gondolával , meg amerikai is ) minden esetre , másodpercek teltek el , és olyan , de olyan rosszul lettem !!! A virsli ilyen meleg , és édeskés volt , de az a roppanós virsli , nem ami puhára fő , ez egy kis pálcikára volt felszúrva....és nem gondoltam hogy ennyire gonosz lesz a dolog. A virslitől teljesen kibuktam , lelkileg viselt meg a dolog haha ~ Sajnos ezután már csak Yangnak volt kedve enni ~

Ezt a cukiságot a 21 éveseknek " való szinten fotóztam * 3*
víziló*

A Japán étterem belűröl
Sajnos , többek között a virsli miatt , mindenről az tehet nem sok képet csináltam itt bent napközben a vásárlás lekötötte az energiáimat , és most meg ez a virsli....

 Itt talán látható hogy nézett ki a kis utcácskák egyike 
Yang épp a menüt fürkészi.

 Mindenhol ilyen színes étlapok voltak kitéve , és ami még ennél is viccesebb volt , az ételeket előre meg lehetett nézni a kirakatban ugyanis ( nem tudom hogyan ) de a megfőzött kész étel olyan volt mint egy szobor , valamivel úgy tartósították hogy a vevő meg tudja nézni hogy milyen lesz amit kapni fog méret színek stb , hogy ne érje csalódás OwO nagyon furák ezek az ázsiaiak haha~

Mikor Yang megette amit választott , elindultunk mert innen még másfél óra volt az út Chiayiba. Én aludtam mert már sötét volt a város viszont eszméletlenül szépen volt kivilágítva.
Yang szépen levezetett Chiyai-ig , amikor lehajtottunk az autópályáról , felébredtem. Lehúztam az ablakot hogy jöjjön egy kis friss levegő , és az az isteni finom nyári est* érzése jött be rajta. Becsekkoltunk a hotelbe , ez jóval kissebb szoba volt mint a motel , de nagyon lakályos ..Kipakolni sem volt erőnk csak letusoltunk és pihi ~ <3






2014. március 14., péntek

MINDEN ÚT TAIPEIBE VEZET.

Reggeli a parton"

Az utolsó reggel köszöntött ránk Balin. Reggel nagyon korán ébresztettek minket , mert az utolsó napra azt terveztük hogy megnézzük a napfelkeltét a partról . Ezért jó korán , még sötétben fel kellett kelnünk , gyorsan felkaptunk valamit , összeszedtük a fényképező gépeket , a csomagjainkat kitettük a medence mellé mert mire visszaérünk a partról lassan el is kell hagynunk a szállodát . Teljes csendvolt , képzeljetek el egy hűvös nyári reggelt , még nem jött föl a nap ,mintha csak este sétálna le az ember a partra , nem fütyültek a madarak sem , csak a szelet és a morajlást lehetett hallani. Mikor leértünk a partra , a homok jéghideg volt még , és a szél is nagyon fújt. A sós levegő minden lélegzetvételnél a tüdőd legmélyéig hatolt . Az égen felhők úsztak át , és még álmosan , fáradtan mindketten fáztunk. Megtaláltuk a tengerparti ágyakat" ( fekvő alkalmatosság :3 ) Yang leült az egyikre..én meg csak álltam és néztem a hullámzó óceánt , valami furcsa érzés kavargott bennem , hogy hogyan is érezhetném jobban át , hogy mennyire messze kerültem otthonról , és hogy vágyhat-e 20 évesen egy ember többre minthogy ilyen csodálatos szegletét lássa a világnak. Ahova nem érnek el a gondok , nem követ az élet és együtt lehetsz a számodra legfontosabb emberrel. Mély levegőt vettem , és mintha az egész lelkem kitisztult volna , nem voltak gondok , nem volt idő , és minden kisimult körülöttem. Yang nem szólt semmit , érezte hogy valami történt mert nem az a csoda amikor beszélek , hanem amikor nem haha ~ Hátrafordultam és néztem ahogy ő is a semmibe mered, végül felém fordította a tekintetét . A két szemében ott láttam mindazt amit legbelül éreztem , hogy az az egy évnyi keserves magány, eltűnik és a végtelen béke és nyugalom veszi át a helyét , a tudat hogy bár ha rengetegszer éreztük magunkat nagyon egyedül , ez mindenért kárpótol. Annyi mindent akartam mondani abban a pillanatban , de rájöttem nem tudnám szavakba önteni. Mindketten éreztük ez egy olyan ritka perc volt amikor nem kell mondanunk semmit sem . Vissza fordultam és még egyszer elnéztem a végtelen óceán felé , belekapaszkodtam a pillanatba .Végül Yang hangja megtörte a csendet, mondta hogy bújjak oda mellé míg nem érkezik meg a reggeli. Nálam nem volt semmilyen felső , nem gondoltam hogy ilyen hűvös lesz , ezért gyorsan bevackoltam mellé , ki cipzározta a pulóverét és én oda bújhattam. Annyira jó volt a csönd. Annyira szükségem volt rá , azután a stresszes, folyamatos rohanással eltelő , egy év után. Végre csend volt. Kívül belül. 

Néztük a halászhajókat ahogy egymás után mennek a nyílt víz felé . Nemsokkal később az egyik alkalmazott egy nagy kosárral a hátán megérkezett. Nagy mosollyal köszönt , és letette a nehéznek tűnő nagy kosarat amit a hátán hozott. Nemsokára felkel a nap , és a reggeli is megérkezett ! Szépen kipakolt mindent ( már a legelső nap felvették az összes napra vonatkozó választásunkat a menüből , így halványan sejtettem mit is rendeltem még az első nap ) :)
A reggeli és a nagy kosár :3 


Yang bele kontárkodott a képbe :3

                                                 Majd megláttuk az első napsugarakat

                                                               Csoda szép volt

Amikor a nap feljött , vettünk egy utolsó búcsút a parttól , Balitól és a csodálatos napoktól amit itt tölthettünk . Persze nem éreztem annyira fájónak a búcsút mert rengeteg idő volt még , és Taiwan is várta hogy felfedezzük ! Vissza mentünk a szobánkba , még egyszer átnéztünk mindent , majd jöttek a csomagjainkért és kikísértek minket a lobbyba ahonnan a kis busz vissza visz minket a repülőtérre. A repülőtérre olyan 20 perces út vezetett és a koránkeléstől mindketten ki voltunk ütve kicsit. Yang teljesen elfeküdt a hátsó ülésen a fejét az ölembe tette. Birizgáltam a haját egy kicsit , mert azt sose tudom megállni. Aztán kifelé nézegetve az ablakon a nagy szürke felhőket , engem is elnyomott az álom . Mikor megérkeztünk a reptérre , még ittunk valamit a váróban , meglátogattuk az ajándékboltokat , felváltva versenyeztünk Yang telefonján egy pingvines játékkal élvezetes volt haha~ 


Az üccsi*


Majdnem 4 órás út után megérkeztünk Taipeibe , már este volt. Nekem megint át kellett vergődnöm a vámos kérdéseken , majd végre mehettünk a kocsihoz amit 4 napja ott hagytunk. Igen ám , csak hogy Yang elfelejtette hová tette ~ haha És nehezítésként képzeljétek el mindezt éjszaka , és a kocsi sötétkék ~ FUN

Hát igen majdnem egy óra volt mire szegény körbefutotta az egészet , egyszer kétszer találkoztunk ( úgy értem körbe körbe ment ilyenkor nagy mosollyal mindig mondta hogy mindjárt megvan ! Csak nevettem és csak ültem a nagy bőröndökön a parkoló egyik szegletében. Szóval majd egy órával később , végre befordult az autó a sarkon és megállt , akkorát nevettem mondtam hogy azért legközelebb meg kéne jegyezni a számát a parkolóhelynek haha ~ Mindenesetre végre mehettünk a ...hova is ? Mivel nem tudtam hová tartunk , Yang útközben telefonált és kiderült hogy egy kis Taipei motelben szállunk meg .  motelről kicsit más elképzeléseim voltak . ( Taiwanon a motel sokkal modernebb és jobban felszerelt mint egy hotel az ára is drágább , általában az emberek gyorsan jönnek gyorsan mennek és nem kell egész napra kivenni ( már ha értitek miért khöm) Szóval emiatt sokkal romantikusabbra csinálják mint egy sima hotelszobát. 

Íme : 
A fal mindkét oldalán volt tv ~ 


                                            panoráma :) a háló részen minden fal tükör volt.


Felhő ágy ! Taiwanon az összes ágy amit kipróbáltam felhő ágy volt ..ez annyit tesz hogy olyan puha és kényelmes hogy az ember nem tud kimászni belőle ~

A nappali rész


:)

 Yang pakolászik valamit , éppen csak hogy megérkeztünk.

 A másnapi útvonal térképe , mivel indulunk délre Yang városába .


 Ez akkora volt !!!!!!!!!!! 


Nagyon örültünk hogy végre megérkeztünk , igen fárasztó volt az utazás és a kocsi keresése. Másnap elindultunk délnek Taichung és Chiayi ( Yang városkája felé ) letusoltunk majd ,bedőltünk a felhő ágyba " Yang még odahúzott magához és olyan biztonságban éreztem magam hogy percek alatt elért az álom ~








2014. március 8., szombat

BALI IV. NAP

"SPA Dream"

Eljött az utolsó ( teljes nap reggele Balin ) ~ Teljesen kipihenten ébredtünk , igazából nem terveztünk semmi konkrétat , az utolsó napot a teljes pihenésnek szenteltük. Mivel a resort-tól kaptunk ajándékba egy 2x60 perces spa/ masszás utalványt , ezért úgy döntöttünk ezzel szépen megkoronázzuk az eddig itt töltött csodás
reggeli 
napokat. A reggelit most is behozták a lakosztályba , nekünk nem is kellett kimoccannunk , megreggeliztünk , majd úgy döntöttünk hogy lemegyünk a partra. Aznap nagyon szép szikrázó napsütés volt , finom meleg nyári reggel. A partra egy hosszú út vezetett le tujasorral a két oldalán. Mikor leértünk az óceán csodaszép azúr kék volt. Nem sokan voltak a parton , viszont amit már többször is láttunk a part mellett kis pálmalevél tetős bódékban helyiek masszíroztak külföldieket , úgy kb 500 Ft per óra) ( érdekes volt ) Úgy gondoltam most már itt az ideje hogy közelebbről is szemügyre vegyem ezt az óceánt .... így levettem a kis cipellőm , lesétáltam a homokban és belementem. A kis homokpadok annyira szépek voltak a lábam alatt , és a víz olyan tiszta volt hogy a legapróbb kis csigaházat is látni lehetett. Láttam kis halászhajókat a távolban ringatózni , és a nap csak úgy csillogott a hullámokon. Nagyon szép volt. Aztán egy nagy hideg fröccsöt éreztem a hátamon , Yang is bemerészkedett a vízbe , és nagy vigyorgós fejjel nézett rám , amikor hátra kaptam a fejem,  hogy úristen ez meg mi volt ??  Tiszta víz lett a hátam , és majdnem az egész ruhám..a tekintetem szinte villámokat szórt hahaha ~ Nem volt mit tenni , EZ BOSSZÚT KÖVETEL! haha~ ( persze meg kellett várjam míg elteszi a fényképező gépet a táskájába ~ Aztán indulhatott a vízi csata ! Annyira beleéltük magunkat , rohangáltunk a sekély vízben meg hínárokkal kergettük egymást , aztán mikor már mindketten fülig vizesek voltunk , vissza kecmeregtünk a partra . Emlékszem a homok forró volt ahogy ráléptünk , de majdnem teljesen megszáradtunk 5 perc alatt. Aztán Yang ledőlt a kihelyezett kültéri ágyakra" , szép fehér matracok voltak rajta igazi tengerparti style. Én meg elindultam kagyló gyűjtő expedícióra ! ~ :3


 Éppen kagylót szedek :3 

A kis fekvőhelyek 

Zen :)

Gyönyörű azúrkék óceán.
Mikor megszedtem magam kagylóval , és már mindketten megszáradtunk , elhatároztuk hogy visszamegyünk a kis lakosztályba és letusolunk , átvesszük a köntösöket ( a szobához külön köntös járt , egész nap abban flangáltunk a lakosztályban ) Aztán eszük valami apróságot , mert a nagy fröcskölésben megéheztünk , és aztán amikor szólnak irány a spa" !! 
Amikor visszaértünk , gyorsan lemostuk magunkról a homokot , szép tiszták lettünk.
Csináltam Yangnak egy gyors instant noodle-t ( a kedvence ) , egy kicsit én is ettem belőle. Kinyitogattam a házak hatalmas üvegajtajait hogy a meleg oda is bejusson. Yang a medence melletti nyugágyon fekve játszott a telefonján én pedig még egyszer bementem a medencébe mert a nagy melegben , nagyon kellemesen lehűtött. Miközben lebegtem a medence szélénél beszélgettünk , nevettünk , nagyon csöndes és nyugodt volt minden , csak a trópusi madarak hangját lehetett hallani . Aztán csöngettek és jöttek értünk hogy átkísérjenek a Spa-ba. ( addigra már a medence után is lefürödtem még egyszer ) Mikor kinyitottuk a nagy fa kaput , egy hölgy állt előtte , meghajolt és mosolyogva mondta hogy kövessük , ő elvezet minket a spa-ba.
Így is tettünk , majd megérkeztünk egy ugyanolyan lakosztályhoz mint a mienk csak kicsit nagyobb volt belül. letettük a papucsokat a bejáratnál , a hölgy egy kis dézsából vizet merített és megmosta a lábunkat mielőtt beléptünk volna a kis házba. Ott várt egy férfi is , aki szintén nagyon kedves volt. Leültettek minket , köszöntöttek , majd kaptunk egy egy tesztlapot amit ki kellett tölteni , milyen masszást szeretnél , milyen területen , milyen erősen és mennyi ideig. Aztán friss gyömbérteával kínáltak minket és gyömbéres sütivel ( tisztítja a testet és méregtelenít ) Közben relaxációs zene szólt , Bali stílusú , nagyon szép volt.
Az én ágyam :3 A kis fa edény az ágy alatt , a fej alá került ahogy az ember lehajtotta a kis lukba ami a masszás ágyakon van és benne a kis fehér Bali virágok úsztak.


 A süti és a két tea amit kaptunk , valamint választhattunk , 4 fajta masszás olaj közül , mindegyiknek másmilyen hatása volt , Yang a yoghurtos citrusosat választotta ( a fantázia nevére nem emlékszem )
Én pedig a Sensual , nyugtató , és relaxáló olajat kértem , nagyon finom illata volt , édeskés de friss.



 A bal oldali ágy volt az enyém a belsőn feküdt Yang
 Míg a kérdőívet töltögettük , hoztak gyönyörű fa edényeket , amiben piros fehér virágok úsztak , mondták hogy tegyük bele a lábunkat és ne foglalkozzunk velük " :) csak töltögessünk. Először leöblítették vízzel a lábunkat , majd nagy , durva szemű sóval elkezdték átdörzsölni egészen a térdünkig a bőrünket. ( mivel televoltunk szúnyogcsípésekkel ez a mennyország 5 perce volt ! haha ~ Aztán lemosták a sót amitől olyan puha lett a bőrünk hogy csak na ! Meleg yoghurtos krémet kentek rá , majd elvonultak hogy megihassuk a teát , addig átolvasták a kérdőívet. Mikor végeztek lemosták a yoghurtos krémet és mondták hogy mennyünk hátra ( ahol az ajtó látszik ott volt a kinti fürdő szoba / zuhanyzó öltöző szekrény ) és vegyük fel a saját spa köntösüket , ékszereket vegyük le stb. Mikor átöltöztünk kicsit izgultam nem féltem hogy a férfit kapom masszőrnek de nem haha , engem a lány masszírozott , és nagyon jól csinálta. Először elkezdték a nagy szemű sóval átdörzsölni az egész testünket tetőtől talpig nagyon furcsa érzés volt de tetszett , minden felesleges kis hámsejtet ledörzsiztek rólunk. Majd hagytak állni " minket míg megszáradt a só , aztán csak ledörzsölték. Majd jött az olaj amit kiválasztottunk , és aztán a yoghurtos krém , azzal is átmasszíroztak minket , éreztem hogy nagyon puha lett tőle a bőröm és valahogy olyan forrónak tűnk a krém amikor rám kente nagyon jó érzés volt. Persze az összesnél , lábtól fejig megmasszíroztak , majdnem elaludtam nagyon jólesett. ~ aztán bebugyoláltak minket abba a szép anyagba ami az ágyon látszik és mondták hogy mehetünk lezuhanyozni. Mikor hátra mentünk alig tudtam mozogni annyira ellazultam haha , Yangnak meg annyira tetszett a yoghurtos krém illata hogy folyton meg akarta nyalni a karját de mondtam hogy nem biztos hogy az íze is jó haha ~ Aztán lefürödtünk , és annyira jó érzés volt egymás bőréhez nyúlni , puha selymes érzés volt. Mikor felöltöztünk , megköszöntük nekik hogy fogadtak minket adtunk borravalót is , majd átmentünk uzsonnázni az étterem részbe. 
Az étterem feljárata.

 Minden asztal szépen meg volt terítve.


 A tízórai amit kaptunk , muffinkák , édes bab ( középső szinten ) és két kis szendó ~
Jeges fekete teával.

 Chill :)

 Az egész Resort üres volt a 4 nap alatt mintha csak mi laktunk volna ott , egy lelket sem láttunk

 De kis büszke :3

Aztán visszavonultunk a lakosztályba , már bővel dél után járt az idő , a recepción megálltunk hogy szóljunk este is szeretnénk elmenni étterembe , és tudnának e valami jó helyet. Persze rögtön mondták hogy ne aggódjunk a kisbusz itt lesz és elvisz minket. Este 7 órát beszéltünk meg. Addig teljes relax volt ahogy visszaértünk a házba , bedőltünk az ágyba , ez a masszás kiszívta az erőnket. Néztük az HBO-t. 
Aztán mikor kipihentük magunkat , de már éhesek voltunk , összekészültünk , és mentünk a recepcióra.
7 kor jött is a kis busz és vitt minket az étterembe. Ez a kis központban volt" nem a parton de nagyon apró barátságos hely volt és nagyon finom ételek közül lehetett választani ! 
Yang kajcia volt.


 A helyi Bali sör egyik nap sem hiányozhatott éjjen a bintang !


 Palacsinta :D

 A curry-m

 Yang-om :)

Elvoltunk egy jó darabig , nyüzsgött az élet , beszélgettünk , nevettünk , aztán amikor végeztünk elhatároztuk hogy sétálunk egy kicsit az utcán , hátha találunk valami ajándékboltot , persze találtunk vetünk sok csokit , bali ajándékokat. stb, Majd visszamentünk az éteremhez és a jól bevált szálloda kártya felmutatós trükkel kértük a pincért hogy hívja fel nekünk a kis buszunkat! Aztán nem sokkal később kijött a konyhafőnök és mondta vicces angollal hogy a szálloda nagyon sajnálja de a kisbusz , épp máshol jár , de ő hazavisz minket a saját autójával ha megengedjük ( hát én majdnem elsírtam magam hogy ilyen nincs ! Hogy lehetnek az emberek ennyire kedvesek és alázatosak , lelkiismeret furdalásom volt egész úton . Próbáltunk beszélgetni , és folyton hálálkodni , aztán hazaértünk nagyon megköszöntük hogy elhozott minket és mondtuk hogy minden nagyon nagyon finom volt ! :) Aztán besétáltunk a házunkig. Amikor bementünk a kapun már éreztem hogy valami nincs rendjén , árnyak suhantak és akkor megláttam az üvegajtón fejjel lefelé terpeszkedő óriás SÁSKÁT !!!! NA _ NE .

Esküszöm úgy meghátráltam hogy majdnem beleestem a medencébe ! aztán a küszöb alatt besuhantam a hálóba majdnem kizártam Yangot , aztán amikor eszembe jutott hogy ez az ember még kint van , halát megvető bátorsággal kiugrottam és őt is behúztam a szobába majd 3x kulcsra zártam az ajtót , az összeset ! Aztán Yang mondta hogy miért nem megyünk le a partra megnézni este az óceánt , azt hittem rosszul hallok . Mondom ember kis híjja hogy megmenekültünk te meg ki akarsz menni ??? OAO 
DE halált megvető bátorsággal beleegyeztem mégis csak egyszer vagyunk itt. DE az út lefele a partig...A pokol percei voltak hallani a ciripeléseket , zümmögéseket , suhanásokat...úgy kommandóztam ...néztem mindenfele az érzékeim felerősödtek , senkinek nem kívánom hahah XD ~
Aztán mikor megjártuk az utat a sáska még mindig ott volt az ajtón , megint be akcióztam magunkat a házba , de hát este volt fogat kellett mosni , igen ám de a fürdő is kint volt a szabadban ...FUN.
Amikor kimentem és felkapcsoltam a villanyt , a tükör mellett egy rózsaszín gekkó meredt rám . Csak szemeztünk .. Ettől nem ijedtem meg különösebben csak váratlanul ért akartam szólni Yangnak hogy NÉZ...d...mire eltűnt. Mindenesetre későre járt és az utolsó nap reggelére korai ébresztést kértünk mivel lehetett választani egy olyan opcióból hogy Sun Rise Breakfast ( napfelkelte a parton és oda hozzák ki a reggelit ) Viszont a nap olyan 5 kor kel , így ideje volt lefeküdni :)